A beszédekről

2025. október 26. 20:29

Ejtsünk akkor néhány szót a beszédekről – s leginkább a Magyar Péter-i beszédről.

2025. október 26. 20:29
null
Bayer Zsolt
Magyar Nemzet

„Ejtsünk akkor néhány szót a beszédekről – s leginkább a Magyar Péter-i beszédről.

Ugyanis a másik beszéd, Orbán Viktoré világos volt és tiszta, arról szólt, hogy mint mindig, most is szemben állunk a korszellemmel, a fősodorral, mert nekünk az a sors adatott, hogy mindig szemben kell állnunk.

Érdekes dolog ez.

Amikor Moszkva diktált és itt voltak a szovjet csapatok, akkor létezett – mert az ilyenek mindig léteznek, ezek az athéni szín demagógjai – az az erő, az a hatalom, amelyik Moszkva talpát nyalta és a szovjet rendszer feltétel nélküli kiszolgálója volt.

Ugyanezek vagy ezek szellemi, lelki, vérségi rokonai ma azt üvöltik, hogy nem lesznek »Moszkva bábjai«.

Hát persze hogy nem. Ugyanis ezek ma már Brüsszel bábjai, és ha Washingtonban kedvükre való elnök van, akkor Washington bábjai. A talpnyalás mint lelki igény – ezek ők.

Velük szemben állunk mi, velük szemben áll a magyar miniszterelnök, aki világosan elmondta ezt is október 23-án. S a Békemenet is újra ugyanazzal a mondattal érkezik: Nem leszünk gyarmat. Soha. Különösen akkor nem, amikor a gyarmattartók egyenesen háborúba akarnak menni. Illetve ők nem, ahhoz gyengék és gyávák, hanem bennünket, mindig lenézett, mindig cserben hagyott közép- és kelet-európaiakat akarnak háborúba küldeni – Oroszország ellen.

Ez a mániájuk.”

Nyitókép: Magyar Péter Facebook-oldala

Ezt is ajánljuk a témában

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szuperszig
2025. október 27. 20:34
Az konkrétan szóra se érdemes.
Válasz erre
0
0
vapepe
2025. október 27. 14:38
Nekem nem a demagógok voltak az athéni demokrácia lebontásának fő elősegítői és hiányolom, hogy nem említik meg azokat a háztulajdonos főbérlőket, akik az albérlőiket kilakoltatással zsarolják, ha mást írnak a cserepükre, mint akiket ők megjelölnek. Szerintem az analógia még inkább él és ellenállásra serkentő.
Válasz erre
0
0
obi-wankenobi
2025. október 27. 14:19
Na kíváncsi leszek, hogy erre a gondolatra a balosoknak van-e valami ellen forgatókönyv. Mert ezeknek a sötét birodalmiaknak csak arra futja, hogy minden célba talált jobboldali állítást megkontrázzanak. Ilyenek voltak pl: a sukorói balhé, amikor vissza támadással leplezték, a kidőlt bilit. Vagy a pedofil botránynál is ugyanezt a forgatókönyvet láttuk. Én azt látom, hogy a balosok kiválóak az aljasságban. Az aljas módszereiket valakik kiválóan kavargatják a háttérben. Mert, hogy a forgatókönyv íráshoz Darth magyar péter Vadernek semmi köze, az biztos. Megteszik azt helyette a soros birodalom fizetett ügynökei.
Válasz erre
2
0
csulak
2025. október 27. 10:00
Poloskának kobakjában nem jár más mint ármány, Szegénykének az agyában van talán egy zárvány. Rosszra hajló híveinek ö olyan mint egy bálvány, Ám számunkra ö vezetöként lenne súlyos hátrány, Mert lelkében és jellemében sötét mint a kátrány.
Válasz erre
5
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!