
Meghalt a legendás magyar sportújságíró
78 éves korában hunyt el.

Hosszú, súlyos betegség után, 78 éves korában elhunyt Bocsák Miklós sportújságíró, a Sport Plusz főszerkesztője – írja az nso.
Bocsák Miklós 1947. szeptember 20-án született Újpesten.
Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:
A fordulat hetei: a baloldali közvélemény-kutatók bemondták, melyik párt nyerte az őszt Magyarországon

Újságírói pályáját a Népsportnál kezdte, ahol 1971 és 1978 között dolgozott, majd a Magyar Ifjúság sportrovatának vezetőjeként tevékenykedett.
1987 és 1989 között az Állami Ifjúsági és Sporthivatal sajtófőnöke volt.
1989. január 1-jétől a Sport Plusz főszerkesztőjeként irányította a lapot, amelyet haláláig szerkesztett.
Pályafutása során számos sportkönyvet írt, köztük a több százezres példányszámban megjelent Kocsis és Czibor (1983), A Császár és utána a sötétség (1984), Mundial ’86 (1986), Pszt, jön a totókirály! (1987), Hozsanna néked, régi-új kapitány! (1988), Futballsztár Erdélyből (1988) és Vargazoli (1997) című köteteket.
Halálhírét a Nemzeti Sport közölte, a család megerősítette az információt.
Bocsák Miklós temetéséről később intézkednek.
Nyitóképünk illusztráció. Forrás: Pixabay






