Az internetadónál is nagyobb aljasság készülődik

„Évtizedekre visszamenően minden szociológiai felmérés azt mutatta ki, hogy a továbbtanulásra sokkal nagyobb esélye van annak, aki gimnáziumban érettségizett, mint annak, aki szakközépiskolában. Ugyancsak évtizedekre visszamenően minden statisztika azt mutatja, hogy minél magasabb valakinek az iskolai végzettsége, annál magasabb a jövedelme, és annál nagyobb esélye van munkahelyet találni. A maffia által hülyének nézett istenadta nép ezt ráadásul anélkül is tudja, hogy szabadidejében statisztikákat olvasgatna. Ezért aztán borítékolható, hogy nagy tolongás lesz a továbbtanulást jobban biztosító gimnáziumi helyekért. Ennek következtében igen szigorú szűrőket kell majd bevezetni.

Csakhogy – ugyancsak felmérésekből – azt is előre lehet tudni, hogy kinek mekkora esélye lesz átjutni ezen a szűrőn. A családi háttér minden országban befolyásolja az iskolai teljesítményt, és különösen igaz ez egy olyan „elátkozott” országban, mint Magyarország, ahol az iskola nem csökkenti, hanem növeli a családi háttér okozta hátrányokat. Már a 2000-es nemzetközi PISA-vizsgálat kimutatta, hogy a tanulók tudásában legjobb teljesítményt nyújtó négy skandináv államban alig volt különbség a magas és az alacsony iskolai végzettségű szülők gyermekeinek teljesítménye között. Vagyis az iskola csökkenteni tudta az alsóbb rétegek otthonról hozott hátrányát. A mutató alapján Magyarország a skála másik végén foglalt helyet: a húsz ország közül nálunk volt legnagyobb a különbség. Azóta csak rosszabb lett a helyzet: a magyar társadalom rendies jellege tovább erősödött, az iskolai szegregáció fokozódott. Ez pedig azt jelenti, hogy Magyarországon nem a gyerek képessége határozza meg iskolai teljesítményét, hanem szüleinek társadalmi helyzete és kultúrája. Ebben a helyzetben a társadalmi fölemelkedés elé állított szigorodó szűrő nem a gyerekek képességei szerint fog szűrni, hanem a családi háttér szerint.

Ráadásul ez a szűrő túlságosan korán kényszeríti ki a pályaválasztást. Fejlődéslélektani vizsgálatokból tudjuk, hogy a tizennégy éves kor nem ideális egy ilyen egész életet eldöntő választásra. (Arról nem beszélve, hogy a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok elterjedésével ez az időpont tíz- és tizenkét éves korra csúszott le, ami a későn érő gyerekek sorsát egész életükre megpecsételi.) Ebben az életkorban a legtöbb gyereknek (kivéve azt a néhányat, akinek egészen korán mutatkozik valamilyen határozott tehetsége) sem kialakult érdeklődése, sem határozott elképzelése nincs a jövőjéről. A gimnázium azért jó iskolafajta, mert – miközben az elmét pallérozva alkalmassá tesz a legkülönfélébb későbbi képzések befogadására – haladékot ad egy megalapozottabb pályaválasztásra. (Nem igaz, amit Orbán mond, hogy csak az egyetemre készít föl.) Nem véletlen, hogy az iskolázottabb szülők mindig is igyekeztek több időt szánni gyerekeiknek a pályaválasztási döntés érlelésére, ezért többnyire gimnáziumba íratták gyermekeiket, míg az alacsonyabb iskolai végzettségű szülők nagyobb arányban képzeltek el gyermeküknek már tizennégy éves korban valamilyen konkrét foglalkozást.”