„A Nyugat ifjú lázadói – összhangban a még mindig a ’68 átkos öröksége miatt morgolódó hun-szittya reakcióval – elvetik az ó-de-borzasztó permisszív, drogos, fogyasztói, promiszkuus, feminista-buzilobbista »álkultúrát«, és fölcsapnak a dzsihádista Iszlám Állam önkéntes bakóinak és csiklókimetszőinek.A Kelet-Európából elmenekült, az itthoni bérek többszöröséért nyugati cselédsort vállalt »fiataljaink« ott – érdekes módon – éppen a bevándorlóellenes, tehát velük szemben ellenséges mozgalmakkal rokonszenveznek (ez mindig így volt, tessék megtekinteni az ukrán és a lengyel emigráció történetét az Egyesült Államokban, Kanadában és Ausztráliában), föltéve, hogy befogadják őket a »pakit«, az arabot (towelheads) és a »négert« ütlegelő focihuligánok szubkultúráiba. Efelől még ők is fehér niggerek maradnak.
Az uralkodó osztály – amelynek többé sehol se kell számolnia a megboldogult munkásmozgalommal – egyrészt megengedheti magának a fényűzést, hogy simán letagadja a saját létezését, másrészt pedig koncentrált támadásba lendülhet (lendül is, ne tessenek félni) a szociális juttatások, segélyek, ingyenes közszolgáltatások és általában a redisztribúció ellen (itt csak a latin-amerikai balpopulista féldiktatúrák jelentenek részleges kivételt egyelőre). Persze csak az egalitárius redisztribúció ellen, mert a középosztály-mentő adójogszabályok és segélycsomagok mindenfelé (a legszemérmetlenebbül persze az ideológiailag megtagadott, de brutálisan alkalmazott neokonzervativizmus mintaállamában, »Magyarországon« [?], naná) pompásan szolgálják az uralkodó osztály szokásos kispolgári segédcsapatainak összecementezését.
Eljutottunk odáig, hogy ún. demokraták olvasói levelekben és kommentekben tiltakoznak ellene, hogy írásaimban »a nép« kifejezést merem használni, mert pillanatnyilag a demokratákat – különösen Kelet-Európában – a démosz puszta létének merő megemlítése rémülettel és hányingerrel tölti el. Hiszen a démosz nem más – ugye, demokraták – , mint a dologtalan, munkakerülő, potyaleső, irracionális tömeg, amelyet a reakcióssá és elnyomóvá züllött »fölvilágosodás« szellemében meg kell rendszabályozni, és amelynek mosolygós, derült, fönnsőbbséges türelemmel el kell magyarázni, hogy szent kötelessége a nyomor, megalázottság, egyenlőtlenség, faji és nemi megkülönböztetés élénk helyeslése (a beletörődés már nem elég). (...)
A magyarországi ellenzékiség erkölcsi és politikai színvonalát jól mutatja az a rosszul leplezett ujjongás, amellyel a legújabb amerikai rendszabályokat fogadta a ballib sajtó (a hat »kormányközeli« főkolompos kitiltását). (...)
Nagyon kiábrándító volt látni, amint a »magyar« kormány által gyalázatos módon támadott Ökotárs vezetője közös sajtóértekezletet tart az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivőjével. Nem a vidéki auroritárius államtorzó és az imperialista globális szuperhatalom között kell döntenünk (amely ez ügyben is: dinoszaurusz a porcelánboltban); egyiküket se kell választanunk, és persze az orosz autokráciát se, hanem mindkettejükkel, mindhármukkal szemben a kelet-európai népeket, mindenekelőtt a miénket. (És mind az oroszokkal, mind az amerikaiakkal szemben fölülkerekedtek a xenofób közhelyek és etnikai sztereotípiák, kiegészítve a honunkban megszokott »orientalista« lenézést a balkáni, ázsiai, közel-keleti, muszlim népekkel szemben, amelyben a »ballib« sajtó is jeleskedik.)”