Meddig folytatódik a „Great Game”? – Putyin eurázsiai víziója

„A szocializmus megszűnésével ugyan az egykori tagköztársaságok elnyerték függetlenségüket, Oroszország azonban igyekezett továbbra is fennhatósága alatt tartani a poszt-szovjet területeket. Természetesen nem jelenthető ki egyértelműen, hogy Putyin kizárólag Mackinder geostratégiai elmélete alapján hozza külpolitikai döntéseit, az azonban kulcsfontosságú tény, hogy Oroszország ereje geopolitikai helyzetében van. Az ország nem fejlett gazdaságával vagy iparával élenjáró, hanem az ásványkincsek birtoklásával tartja fenn élvonalbeli pozícióját. Mivel azonban ezeknek jelentős részét elveszítette 1991-ben, az orosz vezetés nem titkolt szándéka az egykori területek újbóli integrálása.

A közép-ázsiai országokkal Oroszország meg tudta tartani a szorosabb viszonyt; Grúzia életébe is erős beleszólása van, ahogyan azt a 2008-as háború példázza, Ukrajnával azonban már nehezebb a dolga. Ennek ellenére, ahogyan azt az ukrán válság eseményei mutatják, Oroszország képes bővíteni határain a 21. században is, habár eszköze nem a 21. században megszokott tárgyalásos út, hanem a fegyverhasználat. A Krím-félszigetet a maga ásványkincs lelőhelyeivel mindenesetre megszerezte, Kelet-Ukrajnában pedig máig nem zárult le teljesen a fegyveres konfliktus.

(...)

A kérdés az, hogy Oroszország meddig lesz képes talpon maradni. Képes lesz vajon egyedül, jelentősebb szövetségesek nélkül valóban létrehozni január elsejével, majd életben is tartani az Eurázsiai Gazdasági Uniót? Valós ellenfele tud lenni ez az integráció az Európai Uniónak és a Nyugatnak? Bekövetkezhet-e az, hogy Putyin víziója mégsem állja meg a helyét, és Oroszország belátja, mégis közelednie, és nem távolodnia kellene Európától és a nyugati világtól? Egyelőre ugyanis olyan szövetségesei vannak, amelyek a Szovjetunió felbomlása után is megmaradtak a nagy medve árnyékában, és azóta is függnek tőle. Ráadásul ezeken a poszt-szovjet területeken számos területi hovatartozási vita zajlik, gondoljunk csak Transznisztria vagy Oszétia helyzetére.

Ukrajna csatlakozása megnövelhette volna az Eurázsiai Unió esélyeit, de az ország – egyelőre – nem kért ebből. Kína szövetsége viszont abszolút felívelést jelenthetne. A két ország közeledésének vannak jelei, ami a gázvezetéket kiépítését, illetve az export-import forgalmat illeti, azonban Oroszország sokkal inkább egy kiszolgáltatott pozícióban van Kínához képest, nem pedig annak egyenlő partnere. Kína, az Egyesült Államok hegemón pozíciójára törő új szuperhatalom egy modern, gazdaságilag és technológiailag fejlett ország. Oroszország ezzel szemben mára már csak regionális nagyhatalom, amelynek egy igazán ütőképes Eurázsiai Unió megvalósításához nagy szüksége lenne Kína támogatására.”