A listából olyan országok felejtődtek ki, mint a demokratikus államberendezkedéséről, valamint a civil szféra támogatásáról híres Szaúd-Arábia, Katar, Jordánia, vagy épp Törökország. Ezekben az államokban éppenséggel az a közös, hogy Uncle Sam baráti körének részei, fontos közel-keleti szövetségesei az USA-nak. De nem került rá a listára az eddig páriaként kezelt Irán sem - amely az Iszlám Állam előretörése miatt hirtelen felértékelődött Washington szemében, és amelynek belső berendezkedését ismerve - bár az Izraellel szembenállása miatt a nemzeti oldalon népszerű szereplő - a Norvég Alap aktivistái nagy valószínűséggel egy nyilvános kivégzés passzív résztvevőivé válnának Teherán egyik terén. (És amúgy a hazai radikáljobbosok tekintélyes része sem maradna sokáig szabadlábon, kezdve például azokkal, akik az »ősi magyar hit« követői.)
A listát látva tehát egyszerű következtetésre juthatunk: azon országok kerültek fel a szégyenpadra, amelyekre Washington épp zabos, illetve olyan országok nem kerültek fel rá, amelyekre épp szüksége van. A jelentéktelen és picike Magyarország előkelő szereplése - az igen hangos hazai lobbi mellett - nyilván annak is köszönhető, hogy Budapest és Moszkva pompás kis energetikai üzletelése Washingtonnak is feltűnt, és nem is igazán örülnek neki.”