Befejezetlen emberek

„Majd’ mindenki értetlenül áll a bicajliberalizáció előtt, hogy tudniillik ezentúl büntetlenül meg lehet inni egy-két pohár bort, mielőtt kerékpárra pattanna az ember. Én meg örülök, Vincent. Nem mintha ötszáz méternél többet bicikliznék egy évben, csak úgy. Hogy ha véletlenül úgy tartaná úri kedvem, hogy átkerekeznék a falu másik végében lakó borász barátomhoz, akkor visszafelé ne kelljen már rettegnem. Persze szódázhatnánk is a pincéjénél, az is van olyan, mint zuhogó esőben cigarettázni a kocsma előtt (akad olyan fegyelmezett hely is, ahol a totál nyitott teraszon sem lehet) az utcán, mint egy leprás. És azért is örülök önérdek nélkül, mert ez ad egy kis lökést a kerékpáros borturizmusnak (ha már – ugye – ebéd után meginni egy pohár bort és utána autót vezetni bűnözői attitűd, és ezért aztán az ivarérett magyar férfilakosság jelentős része egy jó ideje már be nem tette a lábát egy vendéglátó-ipari üzemegységbe, és egyébként is lakoljon a borvidék és dögöljön meg a Balaton, ha elromlik az idő), ami jó a gazdának és a vendégnek egyaránt.

Van az még persze, hogy az ittas kerékpározás a falusi folklór szerves és elengedhetetlen része, különösen, ha a kormányon egy gázpalack, a csomagtartón pedig egy kasza helyezkedik el, természetesen keresztben, és a Pista bácsinak már ötvenhatban bedöglött a dinamója, de ez most nem az. Ez (minden ódiumával együtt) egy lépés lehet a felnőtt társadalom megteremtése felé. Ami egyébként munkaalapú, legalábbis részemről. És a rendőrt is tekinthetjük felnőttnek, amennyiben feltételezzük, hogy »kerékpár vezetésre alkalmas állapotban« vagyok-e, vagy ároktól árokig dülöngélek. Amerikában szépen megy ez, szívesebben töltök el néhány másodpercet mérlegállásban a felezővonalon, miközben kívánságra megérintem az orromat is, mint hogy valaki izomból megvágjon ötven rugóra, mert megittam két fröccsöt. Nőjünk már fel. Mindannyian. Szép feladat, nyeregbe.”