A magyarországi média szabad és sokszínű – válasz Neelie Kroesnak

Egyetértünk Neelie Kroesszal, az Európai Bizottság alelnökével abban, hogy „a szabad és sokszínű média a szabad társadalom egyik alapköve”. Tájékoztatjuk, hogy a magyarországi média szabad és sokszínű, a magyar társadalom pedig szintén szabad.

A nemrégiben törvénybe foglalt, a biztos asszony által kritizált – és több más európai uniós tagállamban is létező reklámadó hosszú, többéves vitát követően került bevezetésre, tehát nem újkeletű gondolat nyomán született meg. Ezen kívül a reklámadó ügye közteherviselési kérdés, hiszen minden gazdasági szereplőnek ki kell vennie a részét a kölcsönös közteherviselésből, azoknak is, akik korábban extraprofitot termeltek. A reklámadó mértéke – a médiumok reklámbevételének mértékéhez igazodóan – sávos, a politikai véleményformálásban meghatározó szerepű médiumokat pedig nem, vagy csak csekély mértékben terheli. A blogbejegyzésben említett RTL a reklámadó bevezetéséig – működése kezdete óta, a megelőző csaknem 17 évben – egyáltalán nem foglalkozott kiemelten politikai kérdésekkel, híradójában túlnyomórészt bulvárhírek szerepeltek; már csak ezért is értelmezhetetlen az a vád, miszerint egyfajta „politikai bosszú” eredményeképpen lenne meghatározva az adó mértéke.

Ezzel szemben az a szerkesztési elv, amelyet az RTL a reklámadó bevezetése óta követ, nevezetesen, hogy egyoldalúan, a kormányt és kormányoldali politikusokat rágalmazva, minden médiaetikai elvet figyelmen kívül hagyva készíti hírműsorait, aligha szolgálja a demokratikus nyilvánosság ethoszát.

Erősen előítéletes azt sugallni, hogy a reklámadó a külföldi tulajdonú médiavállalkozásokkal szembeni fellépés eszköze. A magyar médiapiacon ugyanis folyamatosan, a rendszerváltozás óta erőteljes a külföldi jelenlét; így van ez most is, és biztosan így lesz a jövőben is. Uniós tagállamként Magyarország természetesen nem léphet, és nem is akar fellépni ez ellen. (Megjegyzendő, hogy bár a reklámadó nem e célt szolgálja, hiszen a tulajdonosi háttértől függetlenül vonatkozik a médiumokra, ettől függetlenül még az is legitim törekvés lenne egy állam részéről, ha a nemzeti, kulturális érdekeit figyelembe vevő médiapiacot kívánna kialakítani, az unión belüli szolgáltatások szabad áramlásának tiszteletben tartása mellett.)

Kroes biztos asszony azt írja, hogy a kormány médiapolitikája „szembemegy az Európai Unió értékeivel”. Jó lenne tudni, pontosan mely értékekre gondolt. Az Európai Unió több szerve is vizsgálta az elmúlt években például a magyar médiaszabályozást, és – legtöbbször erre vonatkozó jogalap nélkül megfogalmazott – kérésükre több ízben is módosult a szabályozás, 2011-ben és 2013-ban. Újból kritikaként merül fel, hogy „a 2010-ben bevezetett új médiatörvény aránytalanul nagy hatalmat adott a magyar média fölött egy olyan testület kezébe, amely politikai befolyás alatt áll.” Holott az emberi jogok védelme felett őrködő Európa Tanács főtitkára személyesen fogalmazta meg, hogy elégedett azzal a 2013-as módosítással, amely a médiahatóság elnökének kinevezési szabályait érintette – ezt követően az unió is lezárta a médiaszabályozás kérdését.

Az „ellenzéki Klubrádió” ügyét is – téves állítást megfogalmazva – előhozza a blogbejegyzésében Kroes biztos asszony. Állításával ellentétben a Klubrádió soha nem vesztette el sugárzási engedélyét, végig, folyamatosan működött az elmúlt években. Jelenleg egy ún. közösségi – budapesti vételkörzetű – frekvenciát használ, tehát még csak fizetnie sem kell érte az államnak. (Más lapra tartozik, hogy bírósági eljárásra volt szükség tartós működésének biztosításához, amelynek végén a bíróság furcsa módon kimondta, hogy az a formai hiba, amely más pályázók kizárásához vezetett a pályázati eljárásban, a Klubrádió esetében nem vehető figyelembe a médiahatóság által.)

A szöveg a médiahatóság „elfogult és homályos” pályáztatási gyakorlatára hivatkozik a rádiós frekvenciák kiosztásával kapcsolatban. Tájékoztatni szeretnénk Kroes biztos asszonyt, hogy a szabályok alkotmányosak, átláthatóak, minden pályázó egyenlő mércével méretik, és minden hatósági döntéssel szemben rendelkezésre áll a bírósági felülvizsgálat lehetősége, azaz soha, egyetlen ügyben sem a médiahatóságé az utolsó döntés joga (például a Klubrádió a 2010 előtti időszakban, a korábbi szabályozás alatt nem tudta volna bíróság elé vinni az ügyét).

A politikai hirdetések korlátozását is felhánytorgatja az írás. Rögzíteni szükséges, hogy a politikai reklámok minden államban korlátozás alá esnek, akad olyan nyugat-európai állam, ahol ilyen hirdetéseket egyáltalán – még kampányidőszakban sem – lehet közzétenni. Ennek elvi indoka az, hogy a politikai versengésben nem lehet előnyhöz juttatni azon pártokat, amelyeknek nagyobb anyagi erőforrások állnak rendelkezésére. A magyar szabályozás nem tiltja, csak korlátozza e reklámokat, amikor előírja, hogy csak ingyenesen lehet azokat közzétenni, és a pártok között egyenlő arányban kell elosztani a rájuk szánt műsoridőt. Nem világos, hol található ebben a demokrácia-ellenes megközelítés.

Ami az Origo online hírportál főszerkesztőjének a leváltását illeti, semmilyen bizonyítékot nem mutatott fel még senki arra nézve, hogy mindez politikai nyomásra történt volna. Amíg ez nem történik meg, e vélemény sejtetése – bizonyítékok nélkül – felelőtlenség a biztos asszony részéről. (Megjegyzendő, hogy az Origo tulajdonosa az a Magyar Telekom, amelynek tulajdonosa a Deutsche Telekom; a biztos asszony így ezt a céget vádolja meg a kormánnyal való, demokráciaellenes összjátékkal.)

A blogbejegyzés hivatkozik az EBESZ (ODIHR) jelentésére, amely szerint a vizsgált televíziós csatornák többsége „jelentős mértékben elfogult volt” a kormánypártok iránt. Ezzel szemben a valóság az, hogy bár létezik Magyarországon is a kiegyensúlyozott tájékoztatás szabálya, azaz vélt megsértése esetén bármely ellenzéki párt fordulhatott volna a médiahatósághoz, azt az elmúlt négy évben kizárólag a Jobbik tette meg, jellemzően a két nagy kereskedelmi televízióval (köztük az RTL-lel) szemben. Azaz, egyetlen más politikai erő sem gondolta úgy, hogy elfogult tájékoztatás miatt oka lenne panaszra – sem a kampányidőszakban, sem az azt megelőző években.

Kroes biztos asszony öncenzúrára és bizonytalansággal küzdő médiaszektorra utal. Felhívjuk, hogy egy tetszőleges napon tekintse át az aznap megjelent, közzétett híreket és véleményeket, a nyomtatott sajtóban és az online, elektronikus médiában. Rengeteg kritikus, kormányellenes hangra fog találni, a kormányzati törekvéseket megértéssel megközelítő médiumok mellett, amelyek mind-mind hozzájárulnak a sokszínű, plurális médiapiac létezéséhez. Az „öncenzúra” létének felvetése értelmezhetetlen: egyetlen újságírót sem ért semmilyen jellegű bántalom, még csak szigorú bírói ítélet sem sújtja őket, a polgári és büntetőtörvénykönyvek csak kivételes esetben engedik korlátozni a média működését – összhangban az európai sztenderdekkel –, és bármely vélemény megjelenhet a nyilvánosságban.

Két olyan választást követően, amelyeken a kormány kétharmados többséget szerzett, azt sugallni, hogy a kormányzati cselekvések egy „korábbi, sötét időszak” visszatérésével fenyegetnek, a magyar választópolgárok megsértése és degradálása, amelyet a nevükben utasítunk vissza.

Kroes biztos asszony azzal zárja gondolatmenetét, hogy „ahhoz, hogy a szabad és sokszínű média működését biztosítani tudjuk, Európának rendet kell teremtenie a saját háza táján” – utalva ezzel a médiaszabályozás reformját célzó, az unió különböző szerveitől, felkért szakértőitől érkező felvetésekre. A magunk részéről azt gondoljuk, hogy a média területén számos olyan nyitott kérdés, probléma található, amelyek esetében indokolt az európai szintű válaszok megfogalmazása. Ilyennek gondoljuk – mások mellett – az európai, és a nemzeti műsorgyártás támogatását, az európai és nemzeti értékek hatékony megjelenítését a médiában, a gyermekek és a közösségek védelmét az új médiakörnyezetben, az emberi méltóság védelmét, a széleskörű válaszadási jogot, a pártatlan és bulvárhírektől mentes hírszolgáltatást, valamint a médiatudatosság növelését. Nem ez az első eset, amikor Neelie Kroes, vagy más brüsszeli bürokraták a magyar kormányra nyomást akarnak gyakorolni, így volt ez a bankadó bevezetésekor, a rezsicsökkenéskor és most így van a reklámadó bevezetésekor. A kormány azonban továbbra is kitart amellett, hogy az ország működtetéséhez minden gazdasági szereplő kölcsönös tehervállalására is szükség van, ahogy a magyar munkavállalóknak személyi jövedelemadót, a bankoknak bankadót, úgy a reklámszektornak reklámadót kell fizetnie.

Amennyiben valóban közös gondjainkról folyik előremutató vita, abban örömmel részt veszünk, de abban nem vagyunk partnerek, hogy téves információkra alapozott, ködös, pontosan nem definiált „értékek” alapján, elfogult véleményekre támaszkodva, évek óta lankadatlanul ott keressük a problémát, ahol nincs.

(közlemény)