Öt észrevétel Gulyás Mártonról, DK-s utcai bunyóról és „romabűnözésről”

„2. Szakmai ártalom miatt fotós és operatőr kollégával elég sok tüntetésen jártunk az elmúlt években; kultúrharcos színházvédő akciótól hagyományos ünnepi nagygyűléseken át úgynevezett egyetemfoglalásokig mindenféle demonstráción. Számtalan alkalom volt tehát, de kifejezett agressziót – noha nyilván minden oldalnak megvannak a maga hülyéi – csak két tábor esetében érzékeltem: a Jobbiknál (illetve legyünk igazságosak: a radikális jobbnál) és a DK-sok között. A kettő egyáltalán nem ugyanolyan; előbbinél a mindig, menetrend szerint megjelenő szkinhed-különítmény hozza a hangulatot, a DK-nál pedig végletekig fanatizált szépkorúak, akik bármikor kaphatók tévéstábok rugdosására, illetve az ellenoldal szépkorúinak megrángatására. Félreértés ne legyen, nem a tagságot akarom bántani; közelről látom, hogy őszintén elkeseredett, kapaszkodó nélküli emberek ők, akiknek Gázsütő Feri évek óta azzal tömi a fejét, hogy szenvedéllyel kell elkergetni az Orbán-fasisztákat a francba. A színpadon trágárul ordibáló agresszív politikus nem jó példa.

3. Gulyás Márton kőbunkó. Évek óta a legirritálóbb, legpofátlanabb módon trollkodik bele táncszínházi előadásba, holokauszt-megemlékezésbe, közgyűlésbe. Aztán amikor rendőrök viszik el, csodálkozik, mint udvari nyúl a nyárson. Nem kell álszentnek lenni: teljesen normális érzés, ha valaki Gulyás Márton láttán ütni akar. Az európai kultúra viszont éppen arról szól, hogy az ilyen érzésünket nem tettekre váltjuk, hanem megpróbáljuk elmagyarázni Gulyás Mártonnak, hogy miért rendkívül idegesítő (ráadásul a maga szempontjából kontraproduktív) a tevékenysége.”