Mire kettőt pislogunk, Lázár lesz a miniszterelnök!

„Az atlatszo.hu azért jött létre, hogy a sajtó- és szólásszabadságot képviselje és védelmezze Magyarországon, ezért nem mehetünk el szó nélkül az egyik legnagyobb hírportálnál történtek mellett.

Valószínűleg soha sem fogjuk megtudni pontosan, hogy mi vezetett az Origo főszerkesztőjének a kirúgásához, bocsánat, közös megegyezéssel történő távozásához, de ha tényleg azért történt, mert Lázár János többször szomorú volt, akkor nagy baj van.

Ha pedig a Magyar Telekom milliárdos állami projketjei miatt áldozták be Sáling Gergőt, akkor még nagyobb a baj.

A magyar sajtó ugyanis köszöni, megvan, vagyogat, de nincs jó állapotban. És múlt hétfő óta az állapota csak romlott.

A Fidesz mindig is profi és gátlástalan volt, ha a saját hatalmának megőrzéséről volt szó. A hatalmi ágak szétválasztása, a fékek és egyensúlyok rendszere egy szép és demokratikus berendezkedés, de a Fidesz számára veszélyforrások sorozata.

Ha nincs semmi probléma a törvényhozás, államfői aláírás, alkotmánybíróság, ügyészség, bíróság vonalon, akkor már csak a negyedik hatalmi ág okozhat fejfájást a Nemzeti Együttműködés Rendszerében, ez pedig a sajtó.

»Lehet tüntetni a Parlament előtt. Előbb-utóbb megunják, hazamennek.« – mondta ezt 7 évvel ezelőtt az akkori miniszterelnök. E mondatából is sugárzik a demokrácia, de valószínűleg csak azt mondta ki, amit az éppen hatalmon lévők mindig is gondolnak.

Lehet oknyomozni, lehet sajtót csinálni, majd megunják és hazamennek.

Nos, nincs hová hazamenni. Nincs hová hátrálni. Mi nem az alkotmánybíróság vagyunk, mi nem az ügyészség vagyunk. Mi a magyar sajtó vagyunk. Tesszük, amit tennünk kell, tesszük a dolgunkat. Még ilyen erős ellenszélben is.

A hatalom természete, hogy titkolózik. Főleg ha tudja, hogy olyasmit művel, ami támadható, mert nem bánik megfelelően a közpénzekkel.

Képzeljétek el a szituációt, Lázár János nagyon szomorú. Kikérte egy újságíró, hogy az állami vezetők mennyiért utaztak külföldre. Kikérte, és ki kellett adni. Agyrém. Szomorúság a köbön.

És most az újabb kétharmaddal a háta mögött, oda dugják a mikrofont az orra alá, két, ismétlem két millió forint miatt. Kettő. Millió.

A média, a sajtó megszerzése, bekebelezése az elmúlt ciklusban fokozatosan zajlott. Két legyet egy csapásra, egyre kevesebb a kormánytól független hang, és az állami hirdetési pénzek is a megfelelő helyre folynak vissza. Jelenleg ott tartunk, hogy a jobboldal kiépített egy jelentős médiahálót. Ehhez hozzáadhatjuk a közmédiát is, és van egy darab állami hírügynökség.

Lassan pedig ott fogunk tartani, hogy az sem baj, ha a sajtó ellenőrzi az államot, mert úgysem jut el a hír az emberekhez. A jobboldali média alternatív univerzumában az a hír, hogy kinyílott a pitypang, és nem is restek megírni.

Most sorra kerülnek azok, akikre eddig nem volt idő. A reklámadóval és egyéb gazdasági megoldásokkal kivéreztetik azokat, akik még mindig nem értenek a szóból.

Nem tudom, Hevér Lóránt, a közmédia riportere esetleg megint itt kávézik a közelben? Ha most a színpadon teremne a fél Bilderberg-csoport, akkor kapnánk vagy 5 percet az esti Híradóban, a »rezsicsökkentésből zenélő kerékpárt kapó kislány« és a mára jutó »soha nem látott jó adat« között.

Mindenesetre, ha van itt tudósító a közmédiától, akkor remélem készített pár remek vágóképet délután az üres Kossuth térről. És majd, ha kérhetem, akkor a következő pár mondatot vágják be:
»Köszöntök mindenkit a Lázár János melletti szimpátiatüntetésen. Lázár tehetséges politikus, látjuk, hogy milyen jól elintézte az integrált tartalom előállításának stratégiáját. Támogatjuk Lázár János munkáját a hatékonyabb és szinergiákat jobban érvényesítő sajtófelügyelet kialakításában…«

A hatalom természete, hogy titkolózik. Mi nem szeretjük a titkokat, nem szeretjük a mutyikat, nem szeretjük a 20%-ot, vagy nem is tudom mennyi most az aktuális visszaosztási árfolyam.

Nem szeretjük a haverokra szabott törvényeket, koncessziókat, közbeszerzéseket. Nem szeretjük, hogy foglyul ejtették az államot, hogy az a legfőbb céljuk, hogy Lajosnak meglegyen a tizenegy számjegyű osztalék, és a kormányzás emellett csak amolyan járulékos hozadék.

Azt az elmúlt húsz év alapján megtanulhattuk, hogy a hatalom természete a titkolózás. Emellett az is természete a hatalomnak, hogy ha el tudja hallgattatni a kritikusait, akkor ezt meg is teszi. Ezt most tanuljuk meg igazán.

Ha bármikor, akár éjszaka álmomban, nekem szegezték volna a kérdést, hogy mondjak egy pártatlan, semleges sajtóorgánumot, akkor kapásból az Origót mondtam volna. Tőkeerős magyar multicég, tőkeerős külföldi multicég tulajdonában, amiben meg részben tulajdonos a német állam. Mi baj lehet?

És elég volt egy frekvenciatender, egy szélessáv-kiépítéses projekt, meg hogy Lázár János szomorú.

A lapnál sokáig azt gondolhatták, hogy a tőkeerős, külföldi tulajdonos megvédi őket a hatalmasságokkal szemben. Ha betartják a szakma szabályait, nem eshet bántódásuk. Tévedtek.

Az új kétharmad birtokában most megint feltárult az orbáni rendszer valódi arca, és világos üzenetet küldött azoknak, akik abban a hitben éltek a magyar sajtóban, hogy megúszhatják, hogy az interneten bármit leírhatnak, a szabadság kis szigetei pedig itt-ott megmaradnak.

Ott tartunk, hogy az újságíró tudja, hogy milyen sztorinak érdemes utána menni, és melyiket kell elengedni. Hogyan kell cikket írni úgy, hogy Lázár János ne legyen szomorú. Ez az öncenzúra, egy rákos daganat a beteg magyar sajtóban.
Lázár János pedig a kamerába nézve közölheti azzal a jellegzetes félmosollyal, hogy ő aztán újságírót soha, semmilyen körülmények között, legfeljebb 2-3 ezer fácánt, de azt röptében … mert még az is lehet, hogy tényleg igaza van. Elég volt egy-két elejtett félmondat, kitérve az aktuális kedélyállapotára, és egy Magyar Telekom is tudta, mi a dolga.

Nehogy azt gondoljátok, hogy ezzel vége. Mindig találnak újabb ellenségeket, ma az Origo és a norvég civilek, holnap az RTL Klub, holnapután meg … az majd kiderül.

Ha az Átlátszó miatt képesek voltak módosítani az infótörvényt, és képesek vállalni a konfliktust Norvégiával, és képesek rátámadni a hazai civil egyesületekre, akkor nem fognak leállni, amíg teljes és totális nem lesz a kontroll. Minden téren, minden hullámhosszon, minden csatornán.

Ebben a helyzetben viszont akkor lesz nyilvánosság, hogyha ezért áldozni vagy kockáztatni is tudunk. Ki-ki azt, amire lehetősége nyílik: a kormánypárti újságíró a Lázár Jánossal való felhőtlen barátságát, Sáling Gergő és a többi távozó origós a biztos megélhetését, az olvasó meg azt a támogatást, amit egy, a közhatalom ellenőrzésében közreműködő civil szervezetnek ad.

Azt tudjuk, hogy aki nem vitte semmire, az annyit is ér. Mire kettőt pislogunk, 2017 lesz, és Lázár János lesz a miniszterelnök. Lehet, hogy nem kellene megvárni.

Tegyük együtt szomorúvá Lázár Jánost.”

(Ferencz Gábor beszéde a 2014. június 9-i tüntetésen.)