A jobboldal vágyálma

„Fico idősebb és ostobább szekundánsa, a még egy hónapig regnáló elnökparódia is kapott még egy esélyt arra, hogy ne feltétlenül úgy vonuljon be a történelembe, mint az az ember, aki azt sem tudta, portás-e vagy pincér abban a palotában, amelyikben ébredni szokott. Gašparovič elegánsan búcsúzhatott volna hivatalától.

Meghívja utódját egy kávéra az elnöki palotába, eldiskurálnak a teendőkről, a motivációkról, a világról, a Tátráról, az autókról, ad az utódnak két-három rossz tanácsot, aztán még egy hónapig főznek rá, öltöztetik és önmagához képest elegánsan távozik, hogy végre felhőtlenül vadászgasson napközben, esténként pedig elszunyáljon Cirbolya és Borbolya legújabb kalandjain.

De nem. Nem fogadja az utódját. Nem is kommunikál vele. Mert nem ismeri az elegancia és a kultúra szavakat. Nem is kell ismernie, a főnöke sem erre a lóra tett.”