Tessék mondani, ez már a világháború?
Joggal teszi fel a címbeli kérdést egyre több újságolvasó.
Ez egy szabad ország, mindenki annak drukkol, akinek akar. Én speciel manapság az oroszoknak szurkolok.
„Ez egy szabad ország, mindenki annak drukkol, akinek akar. Én speciel manapság az oroszoknak szurkolok – még akkor is, ha ezzel seregnyi hazai (úgymond) demokrata haragját váltom ki. Úgy gondolom ugyanis, hogy Vlagyimir Putyinnak a legalapvetőbb erkölcsi kötelessége kiállni a saját vérei mellett.
Annak ellenére is, hogy a világ (úgymond) demokratikus kormányainak ez csöppet sem tetszik. Nota bene: az egyenlőségen alapuló államberendezkedés amúgy épp oly megfoghatatlan humbug, mint a romatelepek fölzárkóztatása. Az előbbi alatt gondoljunk például a politikai és gazdasági érdekek hányingerkeltő-bicskanyitogató, más nemzetek érdekeire és értékeire magasról tevő, összekacsintó összefonódására – míg az utóbbinál magukra az érintettekre. Ők (elvileg) mind ki akarnak törni – ám a bárki által szabadon szemlélhető gyakorlat mégis vaskosan rácáfol erre az állításra. (...)
Nem lehet elégszer leírni: Ukrajna rablásból élő politikai elitje a fő felelős azért, hogy az államuk szétesett. Felesleges a gonosz és mohó oroszokat, netán a lózungos-mézesmadzagos Nyugatot hibáztatni. A szomszédunk elitjét húszegynéhány esztendőn át nem érdekelte semmi más, mint a közjavak dézsmálása, a mértéktelen habzsolás és dőzsölés. S most, hogy a történelem rájuk rúgta az ajtót, még ők kiabálnak, s követelnek világméretű összefogást – leginkább azért, hogy tovább folytathassák a kullancslétet.”