Idáig jutottunk: a világ legsemlegesebb állama katonákat küldene Ukrajnába

Újabb NATO-ország vonulna csatasorba Oroszország ellen.

A határok felülvizsgálata nemcsak azzal jár(na), hogy az egykori győzteseknek el kellene ismerni a békeszerződés igazságtalanságait, hanem egy sor kártérítési pert is maga után vonna, ugyanakkor kiélezné a nemzeti ellentéteket.
„A határok felülvizsgálata nemcsak azzal jár(na), hogy az egykori győzteseknek el kellene ismerni a békeszerződés igazságtalanságait, hanem egy sor kártérítési pert is maga után vonna, ugyanakkor kiélezné a nemzeti ellentéteket. Ha valamitől, akkor ettől Európa jobban retteg, mint egy atomkatasztrófától. Ezért is bár a nyugati államok érdekeltségei Oroszországban korán sem elhanyagolhatóak, az ukrajnai konfliktusban és Krím kérdésében gyorsan zártak a status quo megváltoztatása ellenében. Oroszország lépése azonban nem illeszkedik szervesen ebbe a régi történetbe, annál inkább se, mert neki már egyszer meg kellett küzdeni az elszakadás rémével a Szovjetunió széthullásának idején, s a háborút lezáró béketárgyalások nyereségei és területszerzései a Kurili-szigetcsoport kivételével más utódállamokhoz kerültek. (...)
Ennek a megmerevedett álláspontnak (stílusosan: jegesedő) állóvizébe dobott követ Henry Kissinger egykori amerikai külügyminiszter, aki a krimi kérdés megoldására egy teljesen új javaslattal állt elő. Az öreg rókának számító diplomata átlépve a nyugat árnyékát, felvetette Ukrajna föderalizációjának lehetőségét, s benne a nemzeti kisebbségek helyzete rendezésének egy eddig nem ismert megoldását: az önrendelkezést. Azokat a módozatokat, amelyekről eddig a nyugat hallani sem akart. (...)