„Lesem, figyelem az egyszerű embereket. Beszélgetünk, mesélünk egymásnak, és én megint megtalálom majd a fonalat, a kristályt, amelyet majd csepp alakúvá kerekíthetek. Mindig is az volt az érzésem, hogy azok az egyszerű emberek, akik tudnak krumplit kapálni, s eljárogatnak a kiskocsmájukba, vagyis azok, akik egészen egyszerű életet élnek, sokkal többet kapnak az élettől, mint az intellektuelek felsőbbrendűségét, mert aki alul van, az nekem mindig sokkal többet mondott az életről, mint bármely intellektuel. Az intellektuel rendszerint csak tudja, az egyszerű ember viszont mélyen meg is éli a dolgokat. Nos, az én embereim ott nyüzsögnek az utcákon, vagy ott ülnek a kerskói sörlócákon, s én gyakran összefutok velük. Ők az én hőseim. Ha már a világon vagyok, hát azért vagyok itt, hogy ha nem is mindenki, de néhányan azok közül, akikkel érintkezem, olyan kurázsival ruházzanak föl, hogy minden nap érdemes legyen élnem.”