A rettenetes Orbán-kormány

„Most, a választások közeledtével, ha számvetést készítünk, a rettenetes Orbán-kormány a kétharmadától függetlenül elég kicsiny lyukat ütött a szociálliberális struktúra szövetén. Már az első Orbán-kormány drágán tapasztalta meg, hogy a média nemcsak ellenük dolgozott, de erőből vert vissza mindent, ami egy demokratikusan megválasztott kormánynak kijárt volna. Nincs ez másképp most sem. Őrületes ricsaj támad, amikor hozzányúltak a színházi világ liberálisok által uralt feudumaihoz. Az eredmény három soványka színigazgatói kinevezés, amit vad tiltakozások, hazug kifogások és a felingerelt külföld állandó hisztériája kísér. Dörner György és Vidnyánszky Attila kipécézett emberek, akik szakmailag bármit is produkáljanak, az tehetségtelenségük manifesztuma. A rettegett Orbán-kormány boldogan pénzeli azokat a filmművészeti alkotásokat és színházi produkciókat, amelyekben a jelenlegi magyar állapotok elviselhetetlenségét mutatják be a zsarnoki és diktatórikus kormány igájában nyögve. A színházak maró gúnnyal nyúlnak mindenfajta nemzeti értékhez, nevetségessé téve a hagyományos családot, áthallások tömegében jelenítik meg a zsarnokot és kiszolgálóit.

A koalíció persze így is dilettáns és kisszerű, félelmet gerjeszt, elnyomja a kisebbségeket, megbénítja az egyéni alkotókedvet, antiszemita, kokettál a szélsőjobbal, nepotista, és falnak viszi a gyanútlan választókat. Legutóbb a berlini fesztiválon bemutatott rövidfilm volt hivatott megmutatni a reményvesztett Magyarországot, ahonnan már a gyerekek is menekülnek. Elég bekapcsolni az elnyomott és megfenyített televíziós állomásokat, ahol azzal szembesülünk, hogy Magyarországon kilencmillió hajléktalan, alkoholista, boldogtalan, vándorbotot szorongató, kurvának szegődött, elégedetlen, vádaskodó, lelki nyomorék és éhező gyermek tengődik, miközben a kormány és holdudvara dúskál a földi javakban. Ha az országban valahol rádől a házfal lusta tulajdonosára, aki egy szalmaszálat nem tett még életében keresztbe, azonnal ott teremnek a kereskedelmi csatornák tudálékos riporternői, és drámaian hívják tetemre Orbán Viktort, miért nem ragad vakolókanalat. Amúgy a szemétdomb tetején uralkodik, ugatja a kultúrát, mert ahelyett, hogy az éhező gyermekeket etetné, stadionépítő megalomániában szenved, arra szórja a pénzt. Hogy az első Orbán-kormány építette a Nemzeti Színházat, a Művészetek Palotáját és a Millenárist, arról nem szól a média, a választó emlékezete meg rövid. Nem tetszik a labdarúgás feltámasztása, támadják a mindennapos testnevelésórákat is. Lehetetlen, hogy a kritizálóknak tetszenének a gerincferdült, púpos és korán elhízott gyermekek tömegei. Épp ilyen érthetetlen a dühroham, ami az erkölcstan és a hittan oktatásának szól. Aki persze rátapad az Éjjel-nappal Budapest, a Való Világ vagy az Édes élet címen mutogatott tévés hulladékokra, arra valóban nem hat semmiféle erkölcsi szabály. Kivéve, ha a bőrén érzi.”