Egy fedél alatt – és egy asztalnál?

„»Az egyik legkényesebb kérdést is szeretném érinteni: nem fogadhatná-e el minden keresztény Róma püspökének szerepét az egység elősegítésében?« – fogalmazta meg egyházpolitikai jelentőségű javaslatát Alois testvér, a katolikusokból és protestánsokból álló Taizéi Közösség elöljárója. Írása egyszerre jelent meg több európai lapban – a szerző Magyarországon a Heti Választ érdemesítette felvetésének közrebocsátására. Alább Fabiny Tamás evangélikus püspök, Kránitz Mihály professzor, Kalota József ortodox protopresbiter, Szűcs Ferenc református lelkész, teológiai tanár és Fischl Vilmos evangélikus lelkész, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára válaszait közöljük. (...)

A »iure Divino« és »iure humano« ilyen különbségtételét ma is vallják az evangélikusok. A pápát becsüljük, de benne nem Krisztus földi helytartóját látjuk. Nem kaptam felhatalmazást hivatalos és testületi vélemény megfogalmazására, de a magam részéről el tudok képzelni olyan helyzetet, hogy – szigorúan »iure humano«, vagyis emberi jogon – akár az egész kereszténységet megtestesítse Róma püspöke. Alois testvér szavával így »egy fedél alá« kerülnénk. Igen, ezt magam is jónak tartanám. De ennél tovább is szeretnék menni! Ha már egy fedél alatt élünk, akkor tudnunk kell egy asztal körül is ülni, vagyis meg kell valósítanunk, helyre kell állítanunk az eucharisztikus, úrvacsorai közösséget. Mert ez ma még nem lehetséges. Az evangélikus liturgiában felekezeti hovatartozástól függetlenül mindenkit meghívunk az úrvacsorai közösségbe, aki hiszi, hogy ott Jézus Krisztus testét és vérét kapja. Ez a meghívás ma még sajnos nem kölcsönös. A római katolikus gyakorlat nem engedi meg, hogy protestánsok velük együtt áldozzanak. Alois testvérhez hasonlóan nekem is van egy gyönyörű álmom. Hiszem, hogy eljön majd az idő, amikor katolikusok és protestánsok egy fedél alatt leszünk, és egy asztalnál élhetjük át a közösséget. (Fabiny Tamás) (...)

Róma püspökének mint az összkereszténység képviselőjének az elfogadása akkor valósulhat meg, ha helyi szinten már élő a különböző közösségek testvérisége, akik a megbékélt különbözőségben egyetlen családot alkotnak, amely Krisztus követőinek egyetlen nagy közössége. A taizéi közösség hitelességéhez, melyet már hosszú évtizedek igazolnak, nem fér kétség, mert ott az elmélet és az élet összeér. A konkrét formákat is itt látjuk a gyakorlatban érvényesülni: a Szentírás közös olvasása, az erről való beszélgetés és az együttes imádság. Ezek biztosítják a Szentlélek jelenlétét, aki a keresztény egységet idáig is támogatta, és neki lesz köszönhető, ha mi, lemondva önámításunkról, egyre készségesebben fordulunk ama eredeti terv megvalósítása felé, hogy együtt mégiscsak jobb, mint külön-külön, mert Krisztust sem lehet szétszakítani. Ebből a belátásból fakadhat a hagyomány útjának felismerésével – és nem csak a »Ki legyen a főnök?« kérdés megvitatásával – Róma szerepének különleges elismerése, melynek a püspöke »mindig a szeretetben elnököl«. (Kránitz Mihály) (...)

Az a kérdés azonban – ha jól értjük – , hogy nem lehetne-e Ferenc pápa az a fedél, amely alatt a szétszakadozott kereszté/tyének közelebb kerülhetnének egymáshoz, már korántsem válaszolható meg ilyen egyszerűen. Nem a régi, 16. századi reflexek miatt, hiszen a mai protestantizmus nagy része már túl van az olyan vaskos polémián, amelyik Róma püspökét Antikrisztusnak tekintette. Sőt, mi reformátusok a római egyházat keményen bíráló Kálvintól még olyan idézetet is találunk, amely azt kívánja, hogy legyen a pápa Péter apostolnak méltó lelki utóda. Ezt a lelkületet és magatartást mi szívesen fedezzük fel Ferenc pápában, amelyet minden protestáns egyházi vezető számára is követendő mintának tartunk. Ezért szívesen állunk vele együtt a valóban közös fedél, Krisztus oltalma alá és keressük a párbeszédnek és szolgálatnak közös alkalmait. Megnyerő személyisége biztosan nem akadálya az egység keresésének, de nem hiszem, hogy van ma egyetlen olyan személy, vagy tisztség, akinek ernyője alá összegyűjthető a szétszakadozott egyház.” (Szűcs Ferenc)