„Ne hidd, ne hidd, ami igaz,
Ami kegyetlen, ami gaz,
Mi ocsmány és alávaló
Ne hidd, ne hidd, ami való. (...)
Beléd döfték a kést: ne hidd,
Kiszaggathatják beleid,
Míg lélegzel s eszmél agyad,
A bűnt tagadd, tagadd, tagadd.
Megmarkolom két válladat,
Szemembe nézz, ne hadd magad,
Tiszta maradj, maradj szabad,
Ne bukj el, meg ne add magad.
Légy tiszta, hős légy, légy erős,
Holtrészeg légy, légy eszelős,
A Földre felhőkből tekints.
Te légy az isten, hogyha nincs.”
*
Szép lett volna, ha az emlékezést, az évforduló örvén a kormány javaslatára elkészülő Sorsok Házát, a konferenciákat, egyebeket semmi nem zavarja meg.
De most itt van Gábriel Arkangyal és az őt legyőző német birodalmi sas. György Péter szerint: „Ami történt, véget vetett a szabad identitásválasztás háboríthatatlan jogának, és lehetetlen helyzetbe hozott több nemzedéket, akik hittek, hittünk abban, hogy a hazájukban, a hazánkban úgy lehetnek, lehetünk otthon, ahogyan gondolják, ahogy gondoljuk: a zsidó identitásu(n)król beszélni az ő (mi) dolgu(n)k, és senki másé”. Én azt hiszem, téved, másról van itt szó.
Engem például se ez a kormány, se más, soha nem akadályozott a szabad identitásválasztásomban: volnék én egy egyszeri, egyszerű budai zsidó, meg leginkább petriádám, megvolnék így, és semmiféle nyomást nem érzek, hogy más legyek.
„Bocsánatkéréssel tartozunk az áldozatoknak, a magyar állam bűnös volt a holokausztban. Először azért, mert nem védte meg saját állampolgárait a pusztulástól, másodszor pedig azért, mert segédkezett és anyagi forrásokat biztosított a népirtáshoz. Az akkori magyar állam intézményei felelősek voltak a holokausztért. Ennek a mai magyar állam általi bocsánatkérésnek részévé kell válnia a nemzeti emlékezetnek és identitásnak” – mondta a minap a magyar ENSZ nagykövet. A magyar állam felelősségéről egyebek mellett az igazságügyi miniszter, a külügyminiszter beszélt a kormány nevében az elmúlt időkben, most épp a köztársasági elnök ítélte el a magyar állam nevében végrehajtott „jóvátehetetlen bűnöket”. Természetesen.