„De vissza a palacsintához. Előre ne együnk a medve bőrére. Három teendőt mindenképpen látok. Lehet, hogy mire ez az írás megjelenik, már mondanom se kell, de a DK-val való megegyezés is gyors tempót igényel. Nincs az a személyes vita, ami megéri, hogy a szövetséget megint eltaknyoljuk. A második: a miniszterelnök-jelölés körüli korábbi vitákat is feloldhatja, ha összeállítjuk a demokratikus egységkormány csapatát. A mi oldalunk többek között amúgy is abban különbözik a másiktól, hogy mi nem vezérek, megváltók vagy sámánok egyszemélyes vállalkozásában gondolkodunk. Nem nyájat, hanem közösséget akarunk. A harmadik: a közös mondandók megfogalmazása.
Szándékosan beszélek mondandóról és nem programról. Az tudniillik hamuka, hogy a szóban forgó pártok programjai olyan távol állnának egymástól. A különbségek kisebbek köztük, mint amekkorák egy hagyományos kormánykoalíciót előkészítő tárgyaláson elő szoktak bukkanni. Számos hasonló egyeztetésen ültem már, tudom, miről beszélek. A reménybeli szövetségesek a lényegben egyetértenek: Azerbajdzsán és Belorusz helyett Európa felé vennék az irányt. A nemzetet szétfeszítő, robbanással fenyegető társadalmi ellentétek helyett szolidaritást, integrációt, emberhez méltó életet, ez emelkedés lehetőségét kínálják. Jogfosztás, megalázás, zargatás helyett demokráciát, jogállamiságot, társadalmi békét. Szerencsénk van: a politikai vezetők képességei kiegészítik egymást. Épelméjű munkamegosztással a közös mondandó különböző hangszerelésben mindenkihez eljuthat.”