Pártcsömör és hiányérzet

„Vannak szép számmal baloldali pártok – ha túl nagy változatosságot nem is mutatnak –, mégis igazat kell adnunk annak a gyakran felfakadó, jobboldali sóhajnak, hogy milyen áldást jelentene a honi közéletben, ha lenne egy modern, értékalapú, normális baloldali párt itt a magyar palettán. Persze hasonló sóhajokat a baloldalról is hallani, természetesen egy »normális« jobboldali pártot kívánva. Szó se róla, itt a jobboldalon nincs tülekedés a pártok frontján. A régiek sem próbálják felszívni magukat, újabb társulatok sem szerveződnek, mintha a konzervatív, keresztény, nemzeti oldal belenyugodott volna, hogy örök időkre egyetlen zászló alá gyűlt tábor, akik meg kimaradtak onnan, azok is beérik egyféle radikalizmussal. Érdekes, de a 90-es években még a jobboldalon volt túltermelés pártokból, pedig az MDF ideális nép-nemzeti gyűjtőpártnak tűnt, mégis lépten-nyomon, sokszor ellenséges indulatú alternatívákat állítottak vele szembe. Amióta a Fidesz megtalálta a helyét, a nemzeti konzervatív szavazótábor is megtalálta a pártját. Pedig nem ártana itt a jobboldalon sem, ha lenne egy olyan párt, amelyik nem csak biztos szövetséges, hanem komolyan veendő vetélytárs is. Ha más nem, csak a bürokrácia csökkenése lenne a versengés eredménye, már az is bőven megérné. Feltűnő viszont, hogy a számos párt között egyetlen figyelmet érdemlő liberális gyülekezet sincs. Liberálisnak mondja magát Fodor Gábor, Kuncze Gábor és Ungár Klára társulata is, de ők csak növelik a közvéleményben izzó jogos és irracionális ellenszenvet a liberalizmussal és némely liberálisokkal szemben. Nagy baj, hogy a liberalizmus valóban szitokszó lett a magyar közéletben, s hosszú évekbe telik majd eredeti, pozitív jelentését visszaállítani.”