Bronzkorszak

„A Horthy-éra sosem ért véget, a fejekben biztosan nem. Itt az ideje, hogy elindítsuk a »Lopjunk el minden szobrot!« mozgalmat (Kádár koponyáját meg vigyék vissza). Mert ennek így semmi értelme. Ment-megy a hajcihő, hogy Horthy-szobrot lehet-e állítani, ha amúgy nem, avagy templomban mégiscsak lehet-e, vagy a kertjében, a temetőben, a padláson. Ahelyett, hogy mindenki magába szállna, és legalább egy történelmi munkából elolvasna úgy tíz oldalt, ne többet, már az is jó kezdetnek számíthatna.

Az én falumban nemrég ellopták a Mátyás-szobrot, mivel bronzból volt. Hát rögtön kezdődött a cigányozás. A minap Szabadkán a temetőből lopták el az 1944-es magyar áldozatok emlékére állított Vergődő madár c. emlékművet-szobrot, hát kezdődött a szerbezés. Erre mit mond a szerb miniszterelnök? – aki egyben a belügyminiszter is (így saját magát utasítgathatja és cseszheti le később, mindig a másikra hárítva a felelősséget) –: nem kell izgulni, a rendőrség már nyomoz. Amúgy sem kegyeletsértésről van szó, politikáról, hanem csak 400 kiló bronzról – mondja Milošević legjobb tanítványa.

Hát ez az – a bronz. Még jó, hogy Horthy szobra is bronzból van, legalábbis színesfémből, lesz rá kereslet a piacon. A színesfémek nagyon fontosak, nemcsak olimpiai érmekre jó, hogy Schmitt Pali bá örülhessen, hanem a bronz a réz különféle ötvözeteinek az általános neve, és ahol réz van, ott nemcsak rézfaszú bagoly van, hanem drót is, drót nélkül ma meg már semmi nem működik, pláne nem világunk. Úgyhogy amíg lesz világ, addig a bronzszobor nem pusztán szobor, hanem alapanyag. Ezért hát nem kell annyira aggódni e szobrok miatt – »van másik«, ahogyan Rodolfo mondotta. Vagyis hát lesz.”