Magyar viszonylat

„Én tényleg azok közé a hülyék közé tartozom, akik mániákusan végignézik az NB I. mérkőzéseit (labdarúgás), utána pedig meghallgatom az elemzéseket is. És nem szakad rám az ég. Szóval vannak kedvenc, visszatérő fordulatok a közvetítésekben, merem mondani: toposzok, ilyen a címben leírt »magyar viszonylat«. Mondja a riporter, hogy magyar viszonylatban egész jó iramú mérkőzést láthatunk, értsd: mintha a labda környékén szaladgálna pár játékos, a többiek kipihent ábrázattal lófrálnak le s fel. Átkapcsolok, belenézek a spanyol másodosztály valamelyik meccsébe; mintha mindenki megbolondult volna, tiszta erőből sprintelnek alaptól alapig, labda nélkül is folyamatosan mozog mindenki (kapusok mérsékelten). 

Mondja a riporter: magyar viszonylatban egész jó színvonalú mérkőzést látunk, jelentése: nem rúgják tökön magukat a játékosok a guruló labdával tízszer, hanem csak ötször. Majd az elemzésekben is visszaköszön a fordulat, hogy asszongya: magyar viszonylatban egészen érdekes forduló volt. A dögunalmas kínlódás. Így aztán a magyar viszonylat nagyjából a »nem kétségbeejtően silány« megfelelőjeként értelmezhető. Etetgetjük magunkat és egymást ki tudja hány esztendeje, s mielőtt végképp belekábulnánk a magyar viszonylatba, agyonvernek bennünket a románok, a hollandok meg berámolnak egy nyolcast, dadogósra püfölnek bennünket. Nemzetközi viszonylatban. Aztán kinyögünk egy keserves kettő nullt Andorra ellen, már azért ez is siker. Magyar viszonylatban. Munka alapú társadalmat építünk, ott láthatjuk tehát a lelátón a magyar miniszterelnököt, amint figyelmes tekintettel követi a Vidi vagy a Felcsút (édesapám!) valamelyik érdekfeszítő összecsapását. Vizsgálgatja, hogyan dolgoznak a fiúk a gyepen. Dolgoznak. Derekasan. Magyar viszonylatban.”