A vergődés városa

„Detroit egykor maga volt a példakép, a rohamosan fejlődő, iparosodó város. 1950-ben majdnem kétmillió lakos élt, dolgozott, fogyasztott, adózott itt. A visszaesés nem tekinthető pillanatszerűnek, merthogy az ezredfordulón már a felére, 950 ezerre apadt a lakosok száma, mára pedig mindössze 685 ezer lett. Mindeközben »elszínesedett« a város, lakosainak körülbelül 80-85 százaléka afroamerikai. A lepusztulás jele az is, hogy több mint 70 ezer ingatlan romladozik gazdátlanul, egykori híres gyárak csarnokai és lakóházak egyaránt. Riasztó a munkanélküliségi ráta: 2000-ben 7,3 százalék volt, a tavalyi érték már 18,6. Lényegében duplája az amerikai átlagnak, de a magyarországi értéket is csaknem kétszeresen meghaladja. Ami viszont nőtt, még tovább tetézi a gondokat. Mint például a szegénységi szinten élők emelkedő száma, és vele együtt növekedik a nyomor halálfejű kísérője, a bűnözés. Lehangoló az összehasonlítás például New Yorkkal. Az Egyesült Államok legnagyobb városában, a több mint nyolcmillió lakosú metropoliszban sem kevés a szegénynek számító családok aránya, majdnem a lakosok egyötöde tartozik bele, ám a vergődő Detroitban ennek csaknem a duplája. A bűnözés még mellbevágóbb összehasonlítást mutat, mert a százezer főre jutó gyilkosságok száma hétszerese New Yorkénak. (…)

Egyébként Detroit esete nem egyedülálló, hiszen például tavaly a gazdag Kalifornia három városa is csődvédelembe menekült. Igaz, az ő helyzetük lényegesen könnyebb volt, mint Detroité.

Mit tehet egy mégoly tehetős ország, mint az Egyesült Államok? Hagyja magára a vergődő várost, a nyugdíjasokat? Nem lehet. Segítse ki a bajból? Akkor meg lavinát indít, mert a példára hivatkozva sorra jelentkeznek majd már ma is bajban lévő települések.

A számos tanulság közül nekem egy jár a fejemben: fejlett és fejlődő ipar nélkül oda a jólét.”