Mi a franc folyik Szíriában?

„2. Aszad valójában jó fej, csak a nyugati cionista média akarja lejáratni

E fentivel gyökeresen ellentétes vélekedés elsősorban a hazai radikális jobboldalon terjedt el többnyire abból az egyszerű – bár az elmúlt évtizedekben tényleg mindig beigazolódó – alapállásból, hogy akit Amerika utál, az csak jó ember lehet. Nos, a keserű igazság az, hogy Bassár el-Aszad elnök nem tartozik közéjük.

Tulajdonképpen egy egyszerű, sorozatgyártott harmadik világbeli zsarnokról van szó, aki – jó észak-koreai recept szerint – még apjától, az 1970-től kezdve harminc éven át uralkodó Háfez el-Aszadtól örökölte meg a hatalmat. Szíriát 1966 óta a Baath párt irányítja, amely az »arab szocializmus« elvei alapján működik, illetve működött egészen a közelmúltig. Ez – nagyon, de nagyon leegyszerűsítve – a marxizmus és a nacionalizmus furcsa, filozófiailag teljesen értelmetlen, de kétségtelenül sokáig egészen működőképes elegye volt. Tulajdonképpen a gond nem is az ideológiával lett volna, s még csak nem is a diktatúrával, hiszen az »arab tavaszig« a térség nem is nagyon ismert más fajta berendezkedést. (Az »arab tavasz« szánalmas csődje után úgy tűnik, a közeljövőben nem is fog. )

Aszadék azonban nem csak egyszerűen tekintélyelvű rendszert vezettek be – hanem mindezt megspékelték egy jó adag származási alapú diszkriminációval. Rendszerükben ugyanis szinte kizárólag az számíthatott komoly politikai, gazdasági, vagy kulturális pozícióra, aki ugyanolyan vallású volt, mint ők – vagyis alavita. A valahol a kereszténység és az iszlám között elhelyezkedő kis felekezet az ország lakosságának mintegy 7%-át alkotja. Egy idő után már remélhettek pár szelet zsíros kenyeret a drúzok és a keresztények is. Velük szemben állt az ország mintegy háromnegyedét kitevő szunnita muszlim többség, akiknek kuss volt a neve.”