„Kisharsányban állok sorban, és tizenöt éve nem látott zenész ismerősömmel elegyedek szóba, aki a tizenkilenc éves fia színházi neveléséről igyekszik gondoskodni, és ennek érdekében a Momentán társulat improvizációs előadásának férőhelyére hajt. Fegyelmezetten áll a sorban, mint az aktuális fellépők feleségei is, senkinek nem jut eszébe, hogy majd korrupt telefonokkal bombázzák a fesztiválközpontos ismerőseiket. Egyébként számomra a Katlan egy olyan fesztivál, ahol a nemzedékem legjobb alkotóin kívül rendre felvonulnak hős huszonéves korom mesébe illő figurái is, menetelnek elő a múltból csapatostul a számomra ismeretlen fantasztikus gyerekeikkel. Így, ha csak egy pár percet beszélgetek el mindenkivel, észre sem veszem, és máris napszúrást kaptam.
A sor elején mindjárt egy drámapedagógiai méhkasba nyúlok, egy komplett színházszakértő brigádot sikerül megszólítanom, akik elsőkén érkeztek siklósi szállásukról reggel hatkor.”