„Vissza a Horvát-interjúhoz. Arra a kérdésre, hogy tévés riporterként mennyire érezte megkötve a kezét, azt válaszolta, ő tulajdonképpen szabadnak érezte magát, igaz – tette hozzá –, a későbbiekben bejöttek bizonyos megkötések és öncenzúrák, amelyek – legyünk őszinték – átszövik a nyugati televíziók tevékenységét is. Horvát János nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a Magyar Televízióban nem volt cenzúra, illetve az az öncenzúra, ami volt, lényegét tekintve nem tért el a nyugati öncenzúrától. Puff.
Az interjúalanytól megtudtuk, hogy gyerekkorában kedvelte Felkai Ferenc Farkasvér című meséjét, amely a jó király – gonosz tanácsadó szereposztásról szól. Talán ennek a gyerekkori élménynek is tudható be Horvát János következő története. Lőn, hogy Magyarország egy nemzetközi misszió keretében részt vett a vietnami békeellenőrzésben, és a Magyar Televízió közvetítette a ferihegyi indulást. A pártközpont gondosan kiképezte a tévéseket, hogy mit szabad és mit nem szabad kérdezni (természetesen cenzúra nem volt), minderről azonban Horvát János mit sem tudott.
Őt az utolsó pillanatban hívták ki Ferihegyre riportokat csinálni. A riportok leadása után a stáb sápadtan közölte vele, hogy minden pártinstrukciót megszegett, ebből nagy baj lesz (cenzúra persze nem volt). A főnöke másnap azt mondta neki, hogy akármilyen tehetséges, nem tudja megmenteni (cenzúra? Ugyan!), majd a TV elnöke telefonon felhívta, de nem kirúgta, hanem átadta Kádár elvtárs üdvözletét, aki amúgy nem szokott tévét nézni, ám látta az előző napi riportokat, és azt mondta: »igen, így kell beszélni az emberekkel, ezen a hangon stb.«
Tetszik érteni, szegény Kádár elvtársnak fogalma sem volt arról, hogy körülötte a tanácsadók milyen gonoszak, velük szemben ő, Kádár elvtárs a szabadság védelmezője. Ugyan a TV így is szabad, de ha mindenhol csak Kádár elvtárs ülhetne, akkor minden bizonnyal még a szabadnál is szabadabb lehetne.”