Mesterházy tizenöt tézise

„Persze, hogyne: rendbehozzák az egészségügyet, az oktatást, védőhálót feszítenek a rászorulók alá, az egészségügy hipp-hopp betegközpontú lesz, az oktatási rendszer gyerekközpontúvá avanzsál, a gazdaságot kopernikuszi fordulatra kapcsolják, a közteherviselést az igazságosság-méltányosság skálán mérik, a jogállam-igazságosság-jogállam háromszögében pedig földi paradicsom költözik a végzetébe rohanó ország helyére. HOGYAN, MITŐL, Attila?

Hiteltelen, valóságtól elrugaszkodott köldöknézés ez így. Mert mi van akkor, ha a kegyelem taknyán valamiféle helyzetbe is kerültök jövőre? Harmatgyenge parlamenti képviselettel hogyan lehet egyik napról a másikra helyrehozni mindazt, amit egy szolid kétharmad betonba öntött négy év alatt ebben az országban? Leginkább sehogy. És akkor mi lesz? Majd ránk mutogattok, hogy meg van kötve a kezetek, pedig ti jót akartatok? Szívesen olvasnék már végre egy olyan tökös politikai ajánlatot, amely figyelembe veszi és szembenéz a realitással, amely nem ígéri meg a földi paradicsomot, de józan önmérséklettel számol azzal, amit meg lehet valósítani, és főleg azzal, amit lehetetlen. (Jut eszembe: hogyan szolgáltathat igazságot az MSZP mindenkinek, akit ez megillet? Az MSZP az állítólag független igazságszolgáltatás helyébe lép, vagy miként gondoltad?)

Szóval az a helyzet, Attilám, hogy olyannyira csöpögős, élethűnek alig nevezhető, helyenként Fidesz-szlogenek másolásától sem visszariadó rigmusokban (Nem hagyunk senkit az út szélén. Érte megyünk, fölkaroljuk, új esélyt adunk neki.) hömpölyög a szöveg, hogy szerintem annak is kemény erőfeszítést jelent komolyan venni, aki nem zsigerből gyűlöli a baloldalt. Valamiféle elkeseredett, erőltetett toporzékolásnak hat az írás, amely továbbra is csupán egyetlen dolgot tud hitelesen közvetítetni: hogy a jelenlegi ellenzék le akarja váltani a jelenlegi kormányt. De azt nagyon.”