Jövőkép nélküli társadalom

„Léva, Dunaszerdahely, Rimaszombat és Komárom – ez a négy járás vezeti az abortuszok országos listáját, s a többi magyarlakta régióban is viszonylag magas a művi vetélések száma. Magyarán: a dél-szlovákiai járásokban élő nők kérik legnagyobb arányban az abortuszt.

A munkanélküliségi vagy szegénységi mutatókhoz képest ez egy száraz adatsornak tűnik, pedig sokkal lehangolóbb. Mivel életekről szól, nem a »piszkos anyagiakról«. Nem csak a meg nem született gyermekek életéről, haláláról, hanem a magyarlakta vidék családjainak életéről is.

Áltathatnánk magunkat persze azzal – morbid és cinikus módon –, hogy lám, milyen progresszívek vagyunk: legalább valamiben »előrébb« járnak a déli járások, mint az északiak, jobban követjük a »modern«, nyugati trendeket. Szomorú elsőség. És vállat is vonhatnánk, mondván: a statisztika az egyéni döntések összességét mutatja, ez mindenkinek a magánügye, így az adatközlésen túl felesleges a témán merengeni.

Sokkal felelősségteljesebb lenne elgondolkodni az okokon. Vajon mit mondanak ezek a számok rólunk, magyarokról? Mi az oka annak, hogy ennyire nincs értéke az emberi életnek? Ezek a kérdések távolról sem csak azért aktuálisak, mert második évtizede fogy a magyarság száma, s mi asszimilációról beszélünk lépten-nyomon. Persze létezik az asszimiláció, és nem is kis mértékű, de nem vesszük észre, hogy elsősorban az alacsony születésszám miatt zsugorodik kisebbségi közösségünk.”