Kompunk kapitánya: Orbán

„Orbán — szemben a szocikkal, akiket ez nem érdekel, nem is értik, de pont emiatt nem merészkednek irracionális vállalkozásokba — pontosan ismeri a magyarság egoista alapvonásait. Innen a döntés a centrális erőtérről. Amire nincs idő, arra kell az akarat. Márpedig egy ál-Messiásnak sosincs ideje. Az nem az időn túl él, hanem az időn innen, a célja az, hogy nehogy lelepleződjék. Pillanatai vannak, a pillanatok és a vágyott örökkévalóság között meg semmi. Vele szemben áll a magyar emberek társadalma, amelyik a magunkra mért túl jól sikerült meghurcoltatások miatt defenzív, zárt, bizalmatlan, egoista egyedek atomisztikusan ütköző közege, ideálázsiai-organikus kollektivitásra (hál' Istennek) képtelen, individualiter társulni, felfedezni az ellenfélben és az idegenben a szépséget és önmagában a hibákat pedig egyelőre nem érett meg. Kompország még mindig. Orbán ezt a kompot nem egy újabb vitorlával vagy több lóerővel szerelte fel, amellyel gyorsabban és biztonságosabban elérhetné a nyugati túlpartot majd valamikor (brrr, egy másik miniszterelnök fogja berúgni a gólt), hanem éppen a tökéletes egoizmusa miatt vadul kormányozza össze-vissza, és most már ott tartunk, hogy a vitorlák szakadtak, a gázolaj kifogyott, a matrózok éheznek, és szaporodnak a patkányok a kajütben. De az őrült kapitány még még mindig ott üvöltözik a hajó orrán, hogy ő már látja Dr. Moreau szigetét, ahol végre szuverénen egyedül lehetünk a világ tiszteletétől övezve.

Orbán túl magyar ahhoz, hogy jó miniszterelnök lehessen. Nem túl jó magyar, hanem túl magyar. A jó magyar — főleg ilyen felelősséggel — először számot vetne a magyarságából fakadó korlátokkal, legelőször is az önreflexióra való képtelenséggel, aztán legkésőbb a beiktatása napján kitenne a listát a hűtője ajtajára, hogy minden reggeli kávékor újra és újra memorizálni tudja, min bukhat meg a többi magyart jobb életre vezető projektje. És ez az államférfi: aki szembe mer nézni a népe és a körülmények, valamint önmaga és a közösségi célok konfliktusaival, és diadalmaskodik ezeken. A közös jóért és a közjóért. Ami a legjobban hiányzik belőlünk, az kíméletlen önreflexió és önvizsgálat képessége. A legfőbb politikai javunk, a polgáriasult közép konszolidálása már itt elesik.”