Mindenszentek, halottak napja – mit ünneplünk pontosan?
Mindenszentek ünnepének több mint ezeréves hagyománya van, a halottak napja csak évszázadokkal később került be a jeles napok közé.
Az apró dolgok, változások mellett elsuhanunk, szinte fel se emeljük a fejünket, monoton egykedvűséggel lépünk a következő nap négyzetrácsába.
„Mind zarándokok vagyunk. Így vagy úgy. Egészen fiatalon én is voltam komoly próbatételt jelentő zarándoklaton, »veszedelemben úton, városban, és veszedelemben tengeren«. Ennek már több mint húsz éve, de ami érzések szintjén megmaradt abból a kalandos utazásból az az isteni gondviselés újta: »Add ki a kezedből végre az irányíts! Ne tervezz a holnapra! Ne akarj mindent birtokolni, - hegyre föl, úgy se bírod el kacatjaidat! Nem kell, hogy zavarjanak testi, lelki korlátaid! A hegymenetben, a dolgok sűrűjében is boldogulni fogsz!« Zarándoklatról olvasni (és főleg átélni!) olyan élmény, amely a bensőnk megnyitásának lehetőségét hordozza magában. Amikor barátaimtól zarándokutakról hallok, ahogy mesélnek róla, a szó szoros értelmében az ellentmondás jelévé teszi őket, abban az értelemben, hogy nem simulnak bele a panaszos gondolkodásba, és azt a bátorságot szüli, hogy önmagukat is le tudták győzni egy hosszú vándorlás során.
Egy kicsit irigykedve gondolok a nagynevű, misztikus élményt adó katolikus zarándoklatokra, még akkor is, ha részben közös lelki kincsestárnak tekinthetjük ezeket az utakat. Mégis, ha őszinték vagyunk magunkhoz, a fizikai zarándoklat, az isteni gyógyítás, a tehermentesítés szinte egyetlen autentikus útja református zarándokok számára: Jeruzsálem, a szent város. Biztos második helye van - általánossában véve - Szent Jakab útjának, amely Santiago de Compostellába vezet. Egy kicsit sem szeretném a Szentföld, a bibliai Jeruzsálem-kép, a kiengesztelődés fizikai valóságát elhomályosítani, de a legújabb magyar zarándokszakasz (Budapestről Rajkáig) is azt jelzi, hogy test és lélek megerősödéséhez, az alázat tanulásához egyszerre kellenek akadályok és célok. Mi reformátusok szeretünk arra hivatkozni, hogy még(!) mind a 150 zsoltárt ismerjük, énekeljük, s a zarándokzsoltárok segítenek, hogy az ének is belső utazássá váljon. De az nem ugyanaz, mint átélni a fizikai megpróbáltatást.”