Nem tartom a kapcsolatot Fekete Györggyel

„Ön az utóbbi fél század egyik meghatározó filmrendezője. A szakmájában hogy érzi magát?

Azt gondolom, már föl kell hagynom azzal az elképzeléssel, hogy én, mint filmrendező, még tudok itt valamit csinálni.

Ez elég elkeserítően hangzik.

Az is. Nekem azonban határozott véleményem van arról, hogy milyen egy szervezett filmszakma és hogyan működik az állami támogatás rendszere. Csakhogy rá kellett jönnöm, hogy ez a hazai világ jelenleg megvan film nélkül is. 1948 óta – akkor államosították a filmgyártást, a forgalmazást, az egész filmszakmát – a filmkészítés sokféle verzióját kipróbáltuk Magyarországon és a hatalom egy nem képességek nélküli, szakmai társasággal képes volt megalkotni a módszert, amivel itthon, de külföldön is sikeres filmeket csináltunk. Az utóbbi években azonban ezt elsodorta az a mérhetetlen politikai alkotó vágy, hogy egy új világot kell teremteni a mondavilágtól egészen a 21. századig. Tanultunk mi annak idején sok mindent a történelemtől az irodalmon át napjainkig. De azért az már túlzás, ha bekanyarodok Balatonnál a kedvenc utamra, ott rovásírással is ki van írva valami. Az én kedves feleségem, aki nagyon ambiciózus és szívós asszony, most úgy döntött – persze viccből –, hogy nekiáll, megtanulja a rovásírást és odaír valami nem túl elegáns dolgot. Hátha valaki el tudja olvasni.

Ön sok szatírát is csinált, ez a téma nem sarkallja filmkészítésre?

De, csak kellene hozzá egy működő szervezet.

És ma nincs partner?

Az én rovásírásomat nem tudják olvasni. Nincs olyan partner, akivel komolyan tudnánk beszélgetni. (…)

Ön a Széchenyi Művészeti Akadémia elnöke. Ha nem 10 milliót kapnának, hanem ugyanúgy két és fél milliárdot, mint az MMA, lennének terveik?

Az a probléma, hogy a Magyar Művészeti Akadémiának az a feladata, hogy államilag irányítsa a művészetet. Óriási apparátussal, ami ráadásul meglehetősen bonyolult. Nem tudom, hogy van-e amögött átgondolt koncepció, hogy miért pont a Csárdáskirálynőt, vagy a Himnuszt énekeljük. Úgy látom, ezt egyelőre ők sem tudják. De mindenesetre az ő küldetésük az, ahogy az állam elképzeli nem is a művészetet, hanem az egész nevelést. Azt gondolom, ha mi kapnánk jelentős összeget, akkor magával a tevékenységgel mutatna példát a Széchenyi Művészeti Akadémia, hogy mit tart jónak. És csakis a minőség számítana.

Milyen a kapcsolatuk a Magyar Művészeti Akadémiával?

Semmilyen. Pedig Fekete Györggyel régóta ismerjük egymást. Sőt beszéltünk is, miután kinevezték elnökké és konszolidálódott a hivatala, megkapta a Vörösmarty téri palotában a gyönyörű irodáját. Akkor fölhívott, hogy találkozzunk. Leültünk tehát, és ő együttműködést ajánlott. Azt válaszoltam, én erre nem vagyok fölhatalmazva, de javaslom, üljön össze a két vezetőség és mondd el, hogy miképpen képzeled el a közös munkát. Szerencsétlenségre, pár napra rá megjelent az MMA elnökétől az a méltatlan megjegyzés Konrád Gyuriról. Másnap küldtem neki egy rövid emailt, hogy a megbeszélést már nem tartom aktuálisnak. A mi kapcsolatunk jelenleg nem létezik. Általánosságban azt mondhatom, a világ sok városában egymástól függetlenül több akadémia működik, és mind a jelenlegi, mind a következő kormánynak – alakítsa is bárki – az lesz a legnagyobb gondja, hogy ez az ország nem fog tudni létezni az árkok betemetése nélkül.”