„Nem kelek és fekszem Izraellel” – jelentette ki Vona Gábor a Jobbik „anticionista és antibolsevista” tüntetésén, ahol aztán többet foglalkoztak a zsidó témával, mint a World Jewish Congress-en. Megtudhattuk, hogy az elmúlt száz évben ellenünk elkövetett majd' összes bűnért valamilyen szinten Izrael, a cionisták és a bolsevisták a felelősek. A nemzeti radikálisnak nevezett párt képviselője, Gyöngyösi Márton kettős mércét kiáltott az önkényuralmak megítélésének tekintetében, majd közölte: túl sok pénzt kapnak a holokauszt áldozatai, és egyébként, is a túlélők száma „a természeti törvényekkel dacoló módon az idő előrehaladtával egyre szaporodik”. Murányi Levente a Jobbikot nácinak nevezők kapcsán megkérdezte, „melyik idegen haderőt hívta be a Jobbik?”, majd a jelenlegi parlamenti baloldal kapcsán közölte, „ők ezt végrehajtották, már 1945-ben”. Hegedűsné Kovács Enikő (ifjabb Hegedű Lóránt felesége) pedig felszólította a Zsidó Világkongresszus képviselőit: határolódjanak el a '19-es vörös kommün népbiztosaitól és az '56 utáni megtorlások végrehajtóitól. Miért, tehetnénk fel az álnaiv kérdést? Már miért kéne a Zsidó Világkongresszus bármely tagjának is elhatárolódnia ezektől?
Mi köze van az 1944-es születési Ronald Laudernek és a Zsidó Világkongresszus tagjainak ezekhez? És annak a Laudernek a cionizmushoz, akit izraeli cionista rabbi, Shlomo Aviner szólított fel Izrael szuverenitásának tiszteletben tartására? Lauder ugyanis még 2008-ban arra kérte Ehud Olmer izraeli miniszterelnököt, ne hozzon Jeruzsálem státusának kapcsán olyan döntést, melyről nem egyeztetett korábban az össz-zsidósággal. Laudernek épp annyira kell bocsánatot kérnie az úgynevezett cionizmusért (tehát: Izrael állam érdekeinek képviseletéért, ami ellen a Hegedűsné által citált Neturei Karta szervezetbe tömörülő anticionista rabbik felszólalnak), mint a hazai zsidóságnak „a Tanácsköztársaság és a Rákosi-rendszer idején elkövetett gyilkosságokért”. Esetleg mint a Jobbiknak Szálasi Ferenc vérgőzös uralmáért – tenném hozzá, ha jobbikos képviselő ne nevezte volna már Szálasit az utolsó törvényes miniszterelnöknek. Ellenben napjaink magyar zsidóságának nem igazán szokása pozitív kontextusban nyilatkoznia Rákosi Mátyásról.
De felesleges játszani az értetlenkedőt: a Jobbik képviselői gondoltak egyet, és a beszédeikben felbukkanó összes „zsidó”-t behelyettesítették a „cionista” jelzővel, hogy aztán az antiszemitizmus vádját úgy tolhassák el maguktól, miként azt a zsidó állam létrejöttét hitelveik miatt kritizáló anticionista rabbik joggal teszik. Az, hogy Hegedűsné rájuk hivatkozik, majd Gyöngyösi Márton a nemzeti szuverenitással ellentétesnek nevezi, hogy „Köves Slomó tollba mondja a Büntető törvénykönyv gyűlöletbeszédét szankcionáló passzusait”, nos, ez finoman szólva is nevetséges.
Ahogy a Hegedűsné által szerényen csak Magyarország leendő külügyminiszterének nevezett Gyöngyösi egyéb kijelentései is azok. Annak a Gyöngyösi Mártonnak a szavai, aki Balogh Gábor szerint „körültekintő és támadhatatlan külpolitikai helyzetelemzéseiről” ismert, ugyanakkor korábban a Parlamentben képes volt rendkívül körültekintő módon „zsidó származású” emberekről beszélni ott, ahol állítólag „izraeli-magyar kettős állampolgárokat” értett. Gyöngyösi az anticionista rabbik helyett inkább Erdogan török államfőre hivatkozik („a cionizmus olyan, mint a fasizmus”), majd gyorsan fel is emlegeti Szamuely Tibort, a kuláklistákat és a „szovjet hordák által megerőszakolt nők”-et. Nyilván mind-mind a cionizmus következményei és nyilván Erdogan is hasonlók miatt ítélte elIzrael állam tevékenységét. Az meg már-már a történelemhamisítás határait súrolja, hogy Gyöngyösi (karöltve társaival) a „zsidók” nyakába próbálja varrni a Szovjetunió rémtetteit – miközben maga újból és újból biztosítja híveit, hogy legjobb lenne Oroszország kegyeit keresni a történelem mostani állása szerint. Gyöngyösi nemzeti szuverenitásról beszél – miközben az azeri baltás gyilkos kiadatása után egy rossz szó nem hagyta el a száját Azerbajdzsánt illetően, szinte már tapsolt is hozzá, hogy a keleti ország ennyire megalázó módon szegje meg az ígéretét.
Mert a Jobbik és a kettős mérce kéz a kézben járnak: van, akiknek szabad belénk törölnie a lábát és sértenie nemzeti szuverenitásunkat, van, akiknek pedig nem. Van, akiknek vállalniuk kell a kollektív felelősséget általuk el nem követett bűnökért, de van a Jobbik, amelynek nem kell ilyet tennie. Kölcsönös kiengesztelődésre és az önkényuralmi rendszerek azonos megítélésére van szükség – ugyanakkor ez az azonos megítélés szerintük inkább csak a kommunizmusra kell vonatkozzon, a másik rendszer által elkövetett bűnöknél megengedhető a relativizálás és a megkérdőjelezés. Képmutató módon a palesztin nép önrendelkezéséről beszélnek, majd Köves Slomóról tesznek dehonesztáló kijelentéseket és a Rákosi-rezsimet kárhoztatják: mert nekik tényleg csak az a fontos, hogy zsidózni lehessen.