Minden olyan intézkedést, mely a nyugati cégek érdekeit sértette volna, »populistának« bélyegeztek, s miközben valami szabad versenyre hivatkoztak, államilag garantálták a nyereséget a külföldi szolgáltatóknak. Ez lenne a szabad verseny, a piac?
Szétlopták az állami javakat (pl. BKV), miközben fokozódó terheket raktak a lakosságra (bizonyos balliberális közgazdászokat és véleményformálókat hallgatva, olvasva már-már úgy tűnik, számukra a megszorítás nem eszköz, hanem maga a cél), s az adósságot is jelentősen növelték. Autópályákon – melyek a korrupció miatt rendkívül drágák voltak – kívül semmi nem épült, a vasút, tömegközlekedés mégis drága lett és lerohadt. A termelő kapacitásokat a »londoni közgazdászok« tanácsaira leépítették, a növekedést hitelekre alapozták – így valósítva meg hazánk újgyarmati sorba süllyesztését.
Semmit nem építettek. Maguknak sem. Orbán Viktor és a Fidesz évtizedes szívós munkával létrehozta a maga háttérbirodalmát: médiát, kutatóintézeteket, utcára kész mozdulni tömeget. A balliberálisok nem építettek semmit, és nem is építhettek! Azért nem építhettek, mert az ő filozófiájuk (»az állam rossz gazda«, »mindent eladni, amit lehet«, »a londoni elemzők a mérvadók«) az ürességre és rombolásra épült. Ebből nem is jöhetett ki más, mint a »fogd a pénzt és fuss!« gondolkodásmód és egyfajta kolonizátori attitűd. Most persze csupasz fenékkel állnak, nincsen mögöttük olyan intézményi háttér, mint a Fidesz mögött (a Fidesz-háttérbirodalom intellektuális színvonala persze erősen megkérdőjelezhető, hiszen a Fidesz-háttérbirodalom újságírói, »szakértői« valójában mind pártkatonák, akik a fehérre rámondják, hogy fekete, a feketére hogy fehér, ha ezt a párt érdeke úgy kívánja).”