A szerzetesség nem menekülés a világ elől

„Voltak félelmeik a blogindítással kapcsolatban?

Attól féltünk, hogy közömbösségbe fog torkollni az egész kezdeményezés, hisz kit érdekel manapság egy apácarend blogja? Attól is tartottunk, hogy egyirányú marad a kommunikáció: olvassák ugyan a blogot, de nem alakul ki belőle személyes kapcsolat. Tartottunk tőle, hogy nem fog visszajelzés érkezni arról, hogy mi érdekli az olvasókat. Szerencsére többek közt a Facebook-oldalunk segítségével sikerült elérnünk az érdeklődő közönséget, így most naponta közel százan klikkelnek rá a blogra. Meglepetés, hogy nem csupán Magyarországról, illetve e környező országokból olvassák, hanem van rendszeres olvasónk például Dél-Koreából is. Kapunk e-mailban imakéréseket is, ezeket a bécsi, illetve a riedenburgi közösségünknek továbbítjuk és az ott élő idős nővéreink naponta imádkoznak a kért szándékokra. A visszajelzésekből tudjuk, hogy vannak, akik a személyes imájukhoz merítenek tőlünk anyagokat. Van egy tanárnő, aki egy világi szakközépiskolában tanít és az osztályfőnöki órái témájának egy részét veszi a blogból. Van, aki az imacsoportja számára, közös feldolgozásra viszi az anyagainkat. Ez számunkra azt jelzi, hogy az emberek nyitottak Istenre. (…)

Mitől jó szerzetesnek lenni ma?

A szerzetesi élet kulcskérdése a Jézus Krisztus személyéhez fűződő viszony. Minden keresztény számára adott a lehetőség, hogy Jézussal személyes kapcsolatba kerüljön, de a szerzetes számára ez adja az élet értelmét és teljességét. A szerzetesi életforma úgy van kialakítva, hogy az erre hívott ember életének a központjában lehessen Jézus. Minden egyéb külső tevékenység ebből a mély kapcsolatból fakad. Sok útkereső fiatal idealizálja a szerzeteseket, és nem is mernek a szerzetesi életformára gondolni, mert úgy vélik, nem elég tökéletesek. Sokan vágynak a »szent« életre, de azzal az illúzióval, hogy a »szent«-ség az a hibátlanság. Ha valaki el akar menekülni az élet realitásai elől és azt hiszi, hogy ez egy jobb világ, vagy a saját családját akarja pótolni kedves, sugárzó »nénikkel«, akkor ne menjen szerzetesnőnek. A szerzetesség arra sem való, hogy dafkéból szavazzunk vele a fogyasztásorientált világ ellen. Viszont ha valaki ismeri az életet és alapvetően elégedett, de van benne egy nyugtalanság, akkor van keresnivalója a szerzetesség környékén. A »szent« nem hibátlan, hanem Istennek fenntartott. Ha valaki arra vágyik, hogy teljesen Istennek szentelje magát, és erre pszichológiailag is alkalmas, akkor az elég alap arra, hogy megpróbálkozzon a szerzetesi élettel.”