Közhelyek és konkrétumok – Válasz Lakner Dávidnak

A rossz reklám is reklám, ezért örülünk annak, hogy már a Mandiner is cikket szentelt az Üzenj te is! kezdeményezésnek. Még mielőtt részleteiben foglalkoznánk Lakner Dávid cikkével, leszögeznnk, hogy mi sem gondoljuk, hogy a miniszterelnöknek félnie kellene tőlünk, hiszen még a nálunk nagyobb civil kezdeményezések is eltörpülnek a kormányt támogató CÖF népszerűsége mellett, és az ellenzéki pártok támogatottsága is jóval a Fideszé alatt van. Ugyanakkor Lakner Dávid Ara-Kovács központi állításának tagadása mellett a bizonyára a Heti Válasz (Cenzúra)Műhelyben elsajátított habonyárpádi maximáknak megfelelően tagad, bagatellizál és démonizál, igen bőkezűen bánva a banális közhelyekkel – és mindeközben minket vádol közhelyességgel.

Lakner minden további nélkül átsiklik a több üzenő által megfogalmazott nagyon is konkrét kritikákon, a jól bevált szalmabáb érvelést szelektív süketséggel kombinálva. Felteszi például a kérdést, hogy „tényleg csak és kizárólag Orbán Viktor miatt” rossz-e a „szegények, melegek, hajléktalanok, cigányok, zsidók” lista tagjainak – noha ilyet természetesen senki nem állított az üzenetekben. Abban alighanem megegyezik a videóüzenetek küldőinek véleménye, hogy Orbán tevékenysége nagyban hozzájárult az említett csoportok kirekesztésének különféle (gazdasági, társadalmi, jogi) aspektusaihoz, de ezt a legitim álláspontot Lakner komikusan túlzóvá, ezáltal komolyanvehetetlenné torzítja.

Az Üzenj te is! kezdeményezés célja azonban éppen az Orbán-kormány nagyon is megfogható és cseppet sem komikus ámokfutásával való szembesítés, nem pedig túlzások és közhelyek puffogtatása. A beküldött videók rengeteg konkrét kritikát fogalmaztak meg, ezek közül – a fentiekek megfelelően – Lakner egyre sem válaszol. Látnivalóan számára egyszerűbb volt liberális közhelynek elkönyvelni a kritikákat,  mintsem elgondolkozni rajtuk, talán nem is véletlen, hogy az egyetlen általa megnevezett videó, amelyet tetszetősnek ítélt Kemény Zsófi slam poetry-je, ami Laknernek minden bizonnyal esztétikai kielégülést okozhatott,  egyúttal megkímélve őt attól, hogy ne pusztán művészetként, de politikai kritikaként kezelje. A többi videó kevésbé poétikus érvelései Lakner szerint csupán a „legócskább közhelyek,”„évtizedes klisék,” „fárasztó liberális sablonok,” „magyarliberális klisék,” „(ál)liberális dogmák,” „sablonok” (nem unalmas még?).

Lakner szerint a videóüzenetek küldői közül „mindenkinek eleve el kell utasítania a jelenlegi kurzust.” Úgy tűnik, számára mintha meg sem történt volna az elmúlt három év, amellyel kapcsolatban megfogalmazódtak a kritikák. Röviden felsorolnánk néhány olyan problémát, amelyre bizonyára sokan és sokszor felhívták már a figyelmet a videóüzenetek előtt, de ez minden bizonnyal így is fog történni a jövőben is, egészen addig, amíg a nevezett problémák meg nem szűnnek létezni. Arra hiába számít Lakner, hogy nagyhirtelenjében egy pálfordulással mi is lemondunk pl. a jogállamról és nem hozzuk fel többet ezt a számára láthatóan kellemetlen témát (ezzel kapcsolatban ajánljuk ezt a rólunk szóló blogbejegyzést, ami eligazítást nyújthat céljainkra vonatkozóan is).

1. Az Orbán kormány megtámadta a jogállamot, a fékek és ellensúlyok rendszerét, a hatalmi ágak szétválasztását.

Ma már minden elvileg független intézményt Orbán Viktor pártbeli harcostársai vezetnek: egykori fideszes országgyűlési képviselő a köztársasági elnök, az MNB elnöke, az ÁSZ elnöke, az NMHH elnöke, egykori fideszes országgyűlési képviselő felesége vezeti a bíróságokat, egykori fideszes országgyűlési képviselők ülnek az Alkotmánybíróságban, egykori fideszes országgyűlési képviselőjelölt a legfőbb ügyész, a Költségvetési Tanácsot pedig szimplán feloszlatták. A kormány először elfogadott egy egypárti alkotmányt, majd azt négyszer módosította. Ezek közül a negyedik módosítás olyan intézkedéseket tesz alkotmányossá (?), amelyeket az Alkotmánybíróság egyszer már alkotmányellenesnek nyilvánított. Ez, függetlenül attól, hogy valaki egyébként mit gondol ezeknek az intézkedéseknek a céljáról és tartalmáról, problematikus. Ezt nem csak mi mondjuk, hanem minden fontos nemzetközi szervezet, sőt még a konzervatív megmondóemberek egy egy része is – köztük a hajléktalanokért és a melegekért aggódó Lakner, vagy legújabban a Fidesz árulója, Stumpf István.

2. Az Orbán kormány gazdaságpolitikája óriási kudarc.

Ahogy az egyik videóban mondja egy oxfordi matematikus hallgató, a számok nem hazudnak. A Matolcsy György nevével fémjelzett gazdaságpolitikai ámokfutás nem tett jót a gazdaságnak. Függetlenül attól, hogy liberálisok, konzervatívok vagy kétfarkú kutyák vagyunk, a 2012-es 1.7%-os recesszió, az 5% feletti infláció, a 11% feletti munkanélküliség, a növekvő államadósság  nem éppen tündérmeséről árulkodnak – bár a „nemzeti nagyvállalkozók” és médiájuk ezt bizonyára másként látják és láttatják. Amint Lakner előzékenyen megemlíti, sok köztünk az egyetemi hallgató. Éppen ezért osztozunk a szintén diák Lakner fájdalmában, amikor azt látjuk, hogy a kormány két év alatt 35%-al csökkentette a felsőoktatás támogatását, annak ellenére, hogy ez az állam legprofitábilisabb befektetése.

3. Kulturkampf

Reméjük, hogy Fekete György és Kerényi Imre személye nem csak szerintünk gáz. A pártszékházak középszerű belsőépítészének és Kádár hű ceremóniamesterének trollkodása megalázza a magyar kulturális és művészeti szférát. A Magyar Gárda indulójának szerzője, a homofób-cigánygyűlölő Petrás János vagy a paranoid skizofrén konteóhívő (mellékesen rasszista) Szaniszló Ferenc kitüntetése aligha tetszhet értelmes embernek, lett légyen liberális vagy konzervatív.

4. Médiaháború

A közmédiák gagyi propagandává silányítása a törökgábori értelemben vett hatalmi politika szempontjából hasznos, viszont talán nem csak mi érezzük rosszul magunkat attól, hogy a megbízható agitpropos káderek retusálnak, nem találják a tüntetőket, a Nyerges-Simicska-Széles médiabirodalom hazugságait reciklálják a nem-kormánypárti interjúalanyoknak szegezett kérdésekben, és a Habony-Finkelstein művek lózungjait ontják magukból, miközben alig adnak szót az ellenzéknek.

Lakner a fentiek ignorálása mellett liberálisozással igyekszik elvenni a videóüzenetek élét (a rövidke cikkben kilencszer írta le a ’liberális’ szót). Szomorú, hogy olyan dolgokat, amelyeket abban a kultúrkörben, ahova Magyarország is tartozik, tartozni vél, vagy tartoznia kéne természetesnek fogadnak el, egyszerűen liberalizmusként kategorizál. A fékek és egyensúlyok, a független intézmények kormányzati túlhatalmat korlátozó rendszere, a rasszizmus és antiszemitizmus elutasítása, vagy éppen a művészet és a tudomány függetlenségének megőrzése szerintünk egyetemes értékek, amelyek egy konzervatívnak ugyanolyan fontosak, mint egy liberálisnak. Nem pusztán az a bajunk tehát, hogy Orbán nem liberális politikát folytat, hanem hogy Orbán húzásai elfogadhatatlanok az emberi, nemzeti, európai,  és a nyugati civilizációs minimum szerint is. Lakner másik démonizálási metódusa, hogy kiemelten foglalkozik azzal, hogy a videóüzenetet küldői közül többen külföldön tanulnak (ahogy hárman az oldal szerkesztői közül is, bár mind az elmútnyócévben mentek el). Tény, hogy egyre több fiatal hagyja el az országot különböző okokból, úgyismint az elviselhetetlen légkör vagy a jövőkép hiánya. Hiába próbálja Lakner azt sugallni, mintha a jelenlegi csupán egy kormány lenne a sok közül, ha a fiataloknak nyilvánvaló, hogy ez a kormány több kárt okoz, mint eddig bármelyik másik a rendszerváltás óta, és emellett eltökélt és kimondott szándéka, hogy évtizedekre bebetonozza hatalmát. Sokan gondolhatják úgy, hogy nem akarnak húsz évig Orbán országában élni, de érdemes észervenni azt is, hogy van, aki épp a kormány leváltásának szándékától vezérelve megy haza, hogy legjobb tudása szerint segítsen Magyarországon, és azt a valószínűleg minden külföldön élő üzenőre nehezedő lelki terhet, amit az ország és az otthoniak sorsáért érzett aggodalom és a saját boldogulásának keresése közötti dilemma nehezít.

Lakner valószínűleg egy azok közül a csalódott ifjúkonzik közül, akik sokat vártak az Orbán-kormánytól, ám most kénytelenek libsiző publikban levezetni kognitív disszonanciájukat, amit az ország általános állapota és az általuk elképzelt konzervatív kormányzás közötti különbség okoz. Sajnálunk titeket. Tényleg. Jó lenne, ha együtt is ki tudnánk állni közösen vallott értékeinkért, különös tekintettel arra, hogy még évtizedekig közös lesz a hazánk, még ha egyikünk-másikunk el is hagyja egy időre. Épp ezért különösen fájó, hogy az ifjú (és pláne az idősebb) konzervatív értelmiség egy ilyen három év után is lépten-nyomon védelmébe veszi a kormányt és az ellene tiltakozókat ekézi. Azokat a diákokat, akik köré az oligarchák pártlapjai a közmédiával karöltve kreálnak különféle összeesküvés-elméleteket, akikre a kormánypárt küld gyilkos maffiózókat, vagy vet alá kádári időket idéző adminisztratív zaklatásnak. Bár időnként az ifjúkonzervatív megmondóemberek szeretnek a belső bomlasztó reformNERisták szerepében tetszelegni, szerintünk ez édeskevés az üdvösséghez. Ha azt szeretnék, hogy Orbán Viktor jobban féljen tőlük, mint amennyire ők félnek tőle, akkor ideje belehúzniuk. Kezdetnek az sem lenne rossz, ha a pállott-dohos, tökéletesen kiszámítható blogposztok helyett előállnának valami újszerűvel, mert már mi is nagyon unjuk.