Kettéhasadt az ország

„Ott voltál a múlt héten a Népszava születésnapi ünnepségén is.

Tán kevesen emlékeznek rá, egy időben rendszeresen írtam is a Népszavába. Darvas Ivánnal, Székhelyi Józseffel és Verebes Istvánnal felváltva. Aztán a rovat szerkesztője meghívott minket egy nagyon elegáns budai étterembe, hogy megköszönje, milyen kitűnően írunk. Akkor drága Darvas Iván megkérdezte, hogy ez kérem a búcsúebédünk lesz? Jaj, nem – hangzott a válasz, majd másnap közölték, hogy többet nem kell írnunk. Ezzel együtt kötődöm a Népszavához, minden nap olvasom is. De megválogatom, hogy mit olvasok. Mivel tisztaságmániás vagyok, bizonyos lapokat a kezembe nem veszek.

Erre nem mondhatják, hogy egyoldalúan tájékozódsz?

Nem, mert azért tudok mindenről és így beszélni is tudok róluk, például a Heti hetesben. Ami pedig nagyon fontos: ott még soha senki nem szólt bele abba, hogy ki mit mond. Mindenki előadhatja a maga ostoba, vagy okos, némelyeknek szimpatikus, másoknak ellenszenves véleményét, persze a politikáról is. Természetesen vágják a műsort, felveszünk majdnem három órát, abból áll össze ötven perc. De még soha senki nem szólt, hogy politikai okokból valami ne maradjon benne.

Volt neked egy önálló ested, azzal a címmel, hogy »Én összeféltem magam«. A Heti Hetes szereplőinél nincs valami belső kontroll?

Esküszöm, hogy nincs. A józan ész vezet bennünket. De az tény, hogy olyan országban élünk, amelyet bizonyos emberek kettéhasítottak. A mi oldalunkon azonban olyan gyűlöletet, vagy olyan fajta élet elleni agressziót sosem tapasztaltam, mint a másik oldalról. Gerendás Péter, aki nekem nagyon-nagyon jó barátom, abban az elkeseredett levelében pontosan leírta a helyzetet. És hiába mondják, hogy ez így-úgy nem igaz, azok a névtelen levelek, amelyekből én is kapok, alátámasztják, hogy nagyon is igaz.

Neked is van ilyen személyes tapasztalatod?

Hogyne. Jó dobálózni azzal, hogy te kommunista vagy, te zsidó vagy, te ez vagy, te meg az. És akkor rögtön van rajtad egy címke. Rajtam már rengeteg címke volt. Nemcsak levelekben, újságcikkekben is. Igaz, főleg régebben. Mostanában már nem váltok ki akkora érdeklődést. Két-háromszor az utcán is kaptam már megjegyzést. De én olyankor olyan ordenáré módon szólok vissza – amire az én nagyon kedves, szép, valaha szőke fejemtől nem is számítanak –, hogy megdöbbennek. A gyors reagáló képességemre, hál' istennek, nem szoktak számítani. Meg tehát még nem vertek...”