Magyarburger

„Nem lehetünk eléggé hálásak a Gazdasági Versenyhivatalnak, a Vidékfejlesztési Minisztériumnak, illetve szakosított állatorvosainak, amiért vállalták, hogy ősztől az élelmiszerek magyarságtartalmát is ellenőrzik. Igaz, gyakran megcsörren majd a telefonjuk, élelmiszer-oligarchák hörögve fogják számon kérni, hogy mitől lett magyarabb a Coca-Cola, mint az ő turulpecsenyéjük. De a Hivatalok ezzel ne törődjenek, csak bírságoljanak! Ahol szokássá vált, hogy a nemzeti trikolórt holmi akciós újságokba szerkesszék, kacsamájpástétomok mellé, ott már nem szabad finomkodni! (...)

Ha azonban az erre felkent állami szervek valóban jót akarnának tenni a vásárlókkal és a magyar élelmiszeriparral, akkor inkább azért kellene kampányolniuk, hogy aki teheti, az csak a minőséget keresse és semmi mást. A minisztériumban is jól tudják, hogy a magyar élelmiszerpiacnak nem a recesszió és még csak nem is a toronymagas áfa a fő problémája, hanem az igénytelenség. A magyar vásárló ma is felül a gyártói-kereskedői hazugságnak, hogy fillérekért is kapható jó minőség. Ezért ömlik ide az élelmiszernek becézett ipari hulladék. Mert itt azt megveszik és megeszik. Sőt, ha jó a csomagolás és a marketing, a magyar még sokkal többet is fizet érte. Ha sikerülne megértetni a hazai vevőkkel, hogy minőségit vásárolni nemcsak jobb, de végső soron olcsóbb is, az történelmi tett volna! Akkor tényleg felvirradna a magyar kézműves sajtkészítők, a kukoricától sárga húsú tyúkot tenyésztők, a házilag füstölt bivalykolbászt készítő gazdák napja. És persze a haza is fényre derülne.”