A lemondás

„Egy Gergely-formátumú ember nem tudja elviselni a kicsinyes pártoskodásokat, a szekulárisan gondolkozó, lakomákat rendező, reprezentáló püspökök ostoba vetélkedését a hatalomért. Lemondott, és lemondását egy megrázó beszédben igazolta, amelyből most, időszerűsége miatt, néhány részletet idézek.

»Adjátok meg nekem munkám bérét! Milyet? Nem olyat, amit azok kapnak, akik könnyűszerrel fogadnak el bármit, hanem azt, amit én határozottan követelhetek. Adjatok nyugalmat a nagy munka után, indítson meg titeket az ősz fej, tartsátok tiszteletben, hogy idegenek voltunk, iktassatok be ide másvalakit, akit miattatok üldöznek, akinek keze tiszta, hangja nem szokványos, aki megfelelő lesz arra, hogy nektek mindent megadjon, s viselni tudja az egyház gondjait is, mert éppen most van ennek az ideje. Látjátok rajtam, hogy milyen a testi állapotom; nyomaszt a kor, a betegség és a munka. Mi szükségetek van gyáva öregre, félénkre, aki már szinte naponta halódik, nemcsak testileg, de gondjaiban is? Mennyire terhes még ezt is elmondanom nektek! [...]

Megfáradtam, amikor gyengédségemet vádként hozzák fel ellenem. Megfáradtam, harcolva beszéddel, irigységgel, küzdve az ellenségesekkel és a mieinkkel. Amazok a szívet sebzik meg, s kevésbé találnak célba, mert a nyilvánvaló ellenséget nem nehéz kikerülni. Sokkal terhesebbek, akik hátulról leselkednek az emberre, s minél gyanútlanabb vagyok, annál sikeresebben. Még ha nagyon tapasztalt kormányos lennék is, s körülöttünk lenne az a hatalmas tenger, mely hullámzik a hajó körül, nagy az ellentét a hajósok között, más s más miatt versengnek egymással, ellenállnak egymásnak és a hullámoknak: meddig bírnám ki ezt a kormánykerék mellett ülve, hogy küszködjek a tengerrel és az utasokkal, s a kettős vihartól szerencsésen mentsem ki a hajót? Ezeknek a hajósoknak, ha nagyon együtt harcolnak is, igen nehéz a megmenekedés, hogy ne merülnének el, mikor egymással is versengenek?«”