A JeMa folyóiratban Tóth Mihály A Fővárosi Bíróság ítélete az Erzsébet hídi tüntetés ügyében című elemzésében arról ír: „az AB döntéséből kiolvasható, hogy a jelentős mértékű megzavarás megállapítása vagy kizárása mindig konkrét ügyekben, gondos elemzéssel vizsgálandó, s a cselekmény és a szolgáltatás jellegét, súlyát, elhúzódását, az érintettek számát, a kiesés tényleges hatásait egyaránt figyelembe vevő, alkotmányossági szempontból elfogadható jogalkalmazói kompetencia”.
De mielőtt elmélyülnénk az alkotmánybírósági határozatok kommentárjainak kommentárjaiban, zárjuk rövidre az ügyet: egy hídfoglalás a körülményektől függően valóban bűncselekmény lehet, akár csak annak előkészülete is. A lehető legrosszabb lenne ugyanakkor, ha a szabad véleménynyilvánítást és gyülekezést, mint rendkívül érzékeny alapjogokat a legkülönfélébb jogi hivatkozásokkal próbálnák korlátozni; ha errefelé menne el a hazai joggyakorlat. És tudjuk jól, hogy bejelenteni szándékozott tüntetések egész sorát nem engedélyezte az elmúlt években a rendőrség, a közlekedés aránytalan sérelmének gumiparagrafusára hivatkozva. Csak egyet tudunk érteni a HaHától és tőlünk is meglehetősen távol eső világnézetet képviselő Gaudi-Nagy Tamással, Budaházy hídfoglalás-ügyi védőjével, akitől a következőt idézzük: „Egy alkotmányos jog gyakorlása nem valósíthat meg bűncselekményt, veszélyes útra lép a közhatalom, ha büntető- vagy szabálysértési eljárásokkal kívánja ellehetetleníteni az alapvető jogaikkal élő polgárokat”.
A decemberi diáktüntetések és azok februári folytatásai során normálisan működött a demokrácia: az elégedetlenek hangot adhattak véleményüknek, felvonulhattak, tüntethettek, miközben a lehető legszélesebb médianyilvánosság adott teret minden megmozdulásuknak. Eközben a rendőrség és a hatóságok partnerként tudtak viselkedni, a tüntetőket kísérve, biztosítva. A nem éppen toleranciájukról és a megértésre épülő közlekedési kultúrájukról ismert budapesti városlakók pedig nagy türelemmel viselték egy társadalmi csoport utcai tiltakozását. Legjobb lenne, ha a tüntetni szándékozó diákok továbbra is addig folytathatnák tiltakozásaikat, amíg csak szeretnék, miközben a hatóságok legfeljebb az ilyenkor megszokott léptékű figyelemmel kísérnék megmozdulásaikat, bármifajta túlzott vegzálás nélkül.
A túlfeszülés csak károkat okoz: ha a hatóságok kezdenek keménykedni (és ki tudja, hányan reménykednek ebben), olajat öntenek a tiltakozás tüzére, miközben a jogszabályokkal és tetteik valódi súlyával kevésbé tisztában lévő, valójában ártatlan és ártalmatlan diákok kerülhetnek évekre az igazságszolgáltatás őrlőmalmába. Másrészt viszont, ha a tüntető diákok a forradalmi hevülettől fűtve a meglévő, demokratikus jogszabályok valóban durva áthágására készülnének, ne lepődjenek meg, ha egy bizonyos ponton túl velük szemben is fel fognak lépni. A törvény a kötött sálas bölcsészlányokra is épp úgy vonatkozik, mint a Budaházy-féle nehézfiúkra, ha ugyanarra a tettre készülnek vagy ugyanazt csinálnák – legalábbis ez a törvény előtti egyenlőség lényege. Mégis, mindenki nyugodjon meg és legyen a legvégsőkig türelmes: ha a véleménynyilvánítás és a gyülekezési jog alapvető szabadságjogai más jogszabályokkal ütköznének, a lehető legvégső határig a szabadságjogoké legyen az elsőbbség.