Mi várható 2014-ben?

Össze kell fognunk magyaroknak közös ellenség a z internacionalizmus,a liberális gazdaságpolitika,az europai unio uralma,és azok hazai letéteményesei ellen. Baloldaliak! ha igazán azok vbagytok,nem ejropa-liberális yuppi, akkor belátjátok hogy igazán baloldal csak nem zeti lehet.

Azért jobb, ha meg sem közelítik az MSZP új honlapjának szintjét.

De kire lehetne szavazni? Mindenhol ott ólálkodnak az mszmp, szadesz rég leszerepelt politikusai. Azért sokan végig fogják gondolni, kire, vajon kire szavazzak. Semmi igazán új és élet és irányítás képes formáció nincs. Így, az idény kétharmadánál még mindenki veri a mellét, le a fidesszel, de ha jön az idő, kétszer is meggondolja, hová tegye az ikszét.

A lényeg megint kimaradt!!! "" Az ellenzékről, amelynek valódi politikai ellensúlyt kellene képeznie a következő választáskor, az a benyomása az embernek, hogy olyan, mintha a pártpolitikai előidőkben élne, amikor is még a nyilvános politikai részvételre jelentkezők képtelenek a valódi programalkotásra és az egymás közötti politikai nevező meghatározására. Mindegyikük energiáját kimeríteni látszik saját szervezeti emancipációja létrehozása – a többiek ellehetetlenítése árán. A régi keletűeké és az újaké egyaránt. És ami ehhez kapcsolódik, és aligha véletlenül, az az, hogy morálisan feddhetetlen társulat egyetlen sincs közöttük. Igaz, több mint naivitás volna ilyesmit számon kérni a politikai terében, de most a hatalomra áhítozó társulások nevesíthető vezetőinek mindegyike a kezelhetetlennél komolyabb támadási felületet mutat, a személyes és személyi hiteltelenséget. Tessék fölsorolni őket. És ez a szedett-vedettség maga is a legutóbbi választás során kinyilvánított közakarat következménye. A 2010-es választásnak szerintem a kétharmad mellett a legfontosabb – s a kárvallottak számára igazán megemészthetetlen – üzenete az volt, hogy a választói ítélet nemcsak a pártokat találta könnyűnek, hanem a személyeket is. Egytől egyig. S most, amikor az ellenzéki mozgalmak idétlen kampányakcióit látjuk (a határon túli magyar ügyek vagy a megemészthetetlen rezsicsökkentén „kezelésétől” a Kossuth címeres bohóckodásig, a disszertációkutatásig és – mondjuk – egy „közel állónak” vélelmezett „showman” elleni gyomorforgató akciózásig vagy olyasféle bíráló idétlenségek kiagyalásáig, hogy „nacionálpopulista demagógia”), akkor nyugtázhatjuk: azzal a politikával szemben, amely egy meglehetősen erős, koherens, következetes és gazdagon „tematizált” nemzeti politikára bátorítja a polgárokat, a puszta demagógia nem érvényesülhet. Remélhetőleg. A közvélemény-kutatások aligha bátoríthatják az ellenerőket. „A mai társadalom többsége ma még sajnos távol áll ettől a felfogástól” – rebegi búsan egy valahai – és természetesen kizárólag szakmai érvekkel operáló – szoclib pénzügyminiszter a napokban. Hogy melyik felfogástól? Mondjuk attól, amivel 2010-hez vezették az országot. És nem vették észre, hogy nemcsak egy ország választópolgáraival, hanem a magyar nemzettel kerültek szembe. A mai helyzetben – és ami ide vezetett ki tudja, hány év és évtized alatt – az ellenzék programtalansága szükségszerűnek mondható, részeseinek folyamatosan bebizonyosodó politikai távlattalansága sem nyugtalaníthatja túlzottan a törvényhozó és végrehajtó hatalmat. De ajánlatos azzal is tisztában lennie, hogy a bizalmi tőke megőrzése legalább akkora tét és feladat, mint a megszerzése. """"