A szocialisták és a nemzetpolitika

„Lassan százéves előítélet, hogy a határon túli magyar (mivelhogy elnyomják, nemzeti érzelmeit nem mutathatja ki szabadon stb.) ab start nemzeti és konzervatív. Csakhogy e közösségek többsége elmaradott, rurális vidékeken él(t), urak által kizsákmányoltan, így egy részük miért is ne lett volna vevő a baloldali eszmékre? (Vagy olykor épp a szélsőjobboldaliakra.) S noha ma a határon túli magyar pártok legerősebbjei (a romániai RMDSZ, a szerbiai VMSZ és a szlovákiai Híd-Most) alapvetően centristák, ugyanakkor a kisebbségi érdekvédelem miatt óhatatlanul részben nemzetiek is (főleg a szimbólumok, ünnepek és a retorika terén), de nem feltétlenül konzervatívak és jobboldaliak. Ahogyan attól is ódzkodnak - épp amiatt, hogy a választók egy része ne köthesse őket a leszerepeltnek ítélt magyar baloldalhoz és liberálisokhoz, rájuk ne verhessék a komcsi-gyurcsányista stigmát -, hogy szoclibként határozzák meg önmagukat. Ha már muszáj, az ez esetben semmitmondó konzervatív liberális zászlót lengetik.

Gyurgyák Jánosnak igaza van, csak épp azt nem tette hozzá, hogy a magyar konzervatív jobboldal (ma ez a Fidesz lenne, csak hát egy angol konzervatív lefordulna a székről társadalommérnöki szerepüket látva, lásd Roger Scruton munkáit) sem tud igazán mit kezdeni a határon túliakkal, azon kívül, hogy ki- és felhasználja őket. 2000-ben még azt mondták, nem kell kettős állampolgárság, elég a magyarigazolvány (mert a közvélemény-kutatók akkor még azt mutatták ki, hogy a Fidesz-szavazók többsége nem támogatja azt, ez változott aztán 2004-től), egészen odáig, hogy a határon túli közösségek megosztására törekedtek: Romániában Tőkés László és Szász Jenő, Vajdaságban inkább Ágoston András, Szlovákiában Duray Miklós, illetve pártjaik oldalára álltak. Többnyire ezek hatalmas bukását, az ottani politikai életben marginalizálódásukat eredményezve.”