Bayertől az EU-ig – Több Kantot az embereknek!

„E felvilágosodáshoz azonban semmi egyéb nem kell, csak szabadság, annak is a legártalmatlanabb fajtája: nevezetesen az ész minden kérdésben való nyilvános használatának szabadsága” (Immanuel Kant: Mi a felvilágosodás?)

Kant történelemfilozófiai művei igen érdekes olvasmánynak tekinthetőek – és az a különösen szép bennük, hogy mint megannyi más történeti bölcselet, ezek is tanulságosak lehetnek a ma embere számára. Ott van például a vezetők felvilágosításával kapcsolatos rész: Immanuel Kant szerint ugyan forradalommal le lehet váltani egy despotikus rendszert, de gondolkodásmód-béli autonómiát ezzel párhuzamosan még nem lehet adott helyen kivívni. Kell egy bizonyos idő hozzá, hogy a polgárok hozzá tudjanak szokni a megváltozott körülményekhez, az új rendszerhez, a gondolkodás szabadságához.

Ez csak azért jutott eszembe, mert Sabater azt írja HVG-s publicisztikájában, hogy aki ma a politikai korrektséggel próbál küzdeni, az a valósággal megy szembe – lévén a liberálisoknak parlamenti képviseletük sincs már két éve. Sabater, úgy tűnik, nem nagyon érti, miként változik, hogyan módosulhat egy korszellem; ami a kisebb hiba ahhoz képest, hogy még az aktuálpolitikai eseményeket erdejét sem képes észlelni a saját kis ideológiai fájának takarásában.

Mert ugyan mi lenne, ha nem a dühöngő polkorrektség, aminek köszönhetően már hetek óta egy nyomorult publicisztika tematizálja a közéletet, nem pedig a valódi, a Bayer-cikket inspiráló problémák? Ezért kell megint ugyanazt az unalmas szöveget hallgatni, mint az elmúlt húsz évben, és gyönyörködni a díszes demokrata kompánia újabb és újabb elhatárolódásában és barna eső elleni ernyőnyitásában? És miért kell megint hallgatni valami nagyeszű EU-s szakember (most éppen Neelie Kroes) megmondását a témában, ha nem éppen azért, mert a mindenki száját kényszerrel befogni óhajtó politikai korrektség nem ismer határokat?

És mi köze lenne egy adott korszellemnek a parlamenti pártok minőségéhez? Könyörgöm, az LMP éppen azt szenvedi két éve, hogy a megüresedett liberális polcra akarja behelyezni őket az emberek nagy része, mert már olyannyira megszokták ezt a skatulyát! Ráadásul azt is írja Sabater, hogy a Jobbik megjelenésével veszett ki a magyar társadalomból a politikai korrektség, ami két kérdést is felvet: miért azonosítja ilyen szemérmetlenül a szolidaritást a polkorrektséggel a HVG publicistája; és miért gondolja, hogy egy 17 százalékos, a meg nem válaszolt problémák miatt létrejövő párt alapjaiban tudja megrengetni az ország menetét? Mi köze egyáltalán Vona Gábornak ahhoz, hogy Vadai Ágnes időnként úgy érzi, előre kell nyomakodnia, és fasiszta veszélyről óbégatnia a mikrofonba?

Ha igaza lenne a szerzőnek, az egyébként azt is jelentené, hogy ő nem  tudja megjelentetni politikailag abszolút korrekt agymenését az egyik legbefolyásosabb, államfőbuktató orgánumban – és nem tudná elismételni azt a milliószor hallott, borzasztóan fals dumát, hogy „de a probléma a szegénységgel van”. Ami egyébként igaz is, csak éppen szellemi, és nem materiális értelemben.

De ha már Neelie Kroes szóba került, érdemes kitérni Kant szabadságról való fejtegetéseire is: a német filozófus úgy vélte, szabadság és tolerancia kizárják egymást, és teljes szabadság nem létezhet amellett, hogy a tolerancia létét is relevánsnak gondoljuk. Tehát: nem mondhatjuk, hogy toleráljuk Bayer álláspontját, csak azt, hogy egyetértünk vele avagy sem. Ezt jelentené ugyanis a létező sajtószabadság fogalma.

A helyzet, jól tudjuk, nem ez, nálunk gyűlöletbeszédre és becsületsértésre épülő szabályozás van érvényben, ami azt jelenti, hogy az újságírónak/publicistának háromszor is végig kell gondolnia minden egyes szavát, ha nem akarja, hogy a sajtószabadság harcosai egy adott írás miatt nekirontsanak, és megpróbálkozzanak a karanténba helyezés csodafegyverével. „This i not what I call freedom of speech” – írja Neelie Kroes, és igazán kedves is tőle, hogy megpróbálja a „nekem tetsző szövegek elfogadása”-ként definiálni a szólásszabadságot, de azért egy kicsit fékezzünk már a lendületből! Habár...

Habár Sabater után most igazat kell adnom Neelie Kroes-nak is. Az biztosan nem tekinthető a szólás- és véleményszabadság megnyilvánulásának, hogy egy magyar újságíró cikkét a véleményével egyet nem értők patikamérlegre teszik, megpróbálják kisakkozni, miként lehet azt szankcionálni; holland politikusok pedig elhatárolódnak tőle, mondván, ez nem fér bele a sajtószabadságba. Talán Neelie Kroes is jobban tenné ezután, ha jósnők helyett inkább filozófusoktól kérne tanácsot.

*

A cikk eredetileg a Teadélután blogon jelent meg.