Az elmúlt két és fél év kormányzati intézkedései mára tarthatatlan helyzetbe sodorták a felsőoktatást. Az alaptörvénnyel és az Európai Unió jogával is szembemenő hallgatói szerződés bevezetése, az államilag finanszírozott keretszámok folyamatos csökkentése, egyes szakterületek megbélyegzése, a drasztikus forráskivonások és az intézmények oktatási, gazdálkodási és önigazgatási autonómiájának semmibevétele méltatlanok azokhoz az értékekhez és célokhoz, amelyek nevében elkövették őket.
Huszonhárom évvel a rendszerváltás után egyetemeink és főiskoláink ma ismét arra kényszerülnek, hogy kilátástalan anyagi helyzetükön – amelyet az elmúlt hetek zárolásai csak még tovább súlyosbítottak – „szénszünettel” javítsanak, ami ezúttal már közvetlenül veszélyezteti a kutató- és oktatómunkát, valamint a félévvégi vizsgáztatást is.
Nap mint nap megdöbbenve tapasztaljuk, hogy a felelős minisztérium képtelen megvédeni a magyar felsőoktatást a kicsinyes költségvetési harcokban, amelyek oltárán nem átallják feláldozni százezrek jövőjét sem.
A helyzet eddig is súlyos volt, azonban Magyarország Kormánya tegnapi döntésével még tovább ment: mondvacsinált ideológiákra alapozva meghazudtolta a 2008-as népszavazás eredményét, amelyet épp a regnáló Fidesz–KDNP kezdeményezett, s amely elsöprő többséggel mondott nemet a tandíjra.
Ki kell mondanunk: az állami ösztöndíjas keretszámok ilyen mértékű csökkentése nem jelent mást, mint tandíjat, különösen a páriának kikiáltott jogi, gazdasági és kommunikációs területeken, ahol egyetlen ingyenes hely sem biztosított többé.
Mindezek tükrében álságos épp azok szájából hallanunk az itthon maradás szükségességéről, akik tevékenysége nyomán fiatal magyarok ezrei hagyják el az országot, hogy az őket megbecsülő és tárt karokkal fogadó külföldön próbáljanak szerencsét.
A 2010-es választások óta a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája szakmailag megalapozott érvekkel, de az ország nehéz helyzetére való tekintettel mindig kompromisszumra készen ült tárgyalóasztalhoz, s bár ért el eredményeket, összességében mégsem lehet elégedett. Az elmúlt időben elfogadott intézkedések oly mértékben károsak, hogy többé már nem csak a gördülékeny működést és a további fejlődést, hanem magát a rendszer létét veszélyeztetik.