Nincsenek jelképeink

„A szlovákiai magyarságnak nincs fővárosa, és valószínűleg nem is lesz, hiszen a földrajzi feltételek ezt nem teszik lehetővé, az pedig szintén kétséges, hogy lesz-e valaha nemzetközileg sikeres focicsapat bármelyik labdarúgó egyesületünkből. Marad tehát a kérdés, hogy milyen szimbólumokat használjon a hazai magyarság?

A félreértések elkerülése végett fontosnak tartom tisztázni, hogy mindez nem a magyar nemzettől való »elszakadást« jelenti. Arról van ugyanis szó, hogy az »összmagyar” identitás mellett szükség van formálisan is megjelenő regionális identitásra/identitásokra. Ez egyébként teljesen magától értetődő, hiszen az emberek a természetes, szűkebb régiójukhoz (például ilyen a Bodrogköz, Csallóköz, Mátyusföld stb.) ezer szállal kötődnek, és úgy gondolom, természetesnek kell lennie annak is, hogy ez a kötődés egy felvállalt identitást (csallóközi, bodrogközi stb.) alkothasson. Mint ahogy ezt sok informális esetben láthatjuk is, hiszen a gömörieknek vagy a csallóközieknek van egy többé-kevésbé körülhatárolható identitása. Az említett természetes régiók kialakulása szoros összefüggésben van a néprajzi, földrajzi, nyelvjárástani egységekkel. Így az adott közösség jelképeivé is ezek a tényezők (nyelvjárás, egy-egy vár stb.) válnak. Az ilyen identitás tudatosságának (és formálissá válásának) jó példája, hogy a régió megnevezése megjelenik a kulturális intézmények, újságok nevében. Az igazi előrelépést az jelentené, ha a legformálisabb szintekig terjedően léteznének ezek a régiók. Így szűnhetne meg az a feszültség, amit a csalóközi ember érezhet, amikor Komárom városában a nyitrai adóhivatalban intézi ügyeit. Mindezek tudatában ezt a regionális identitásfogalmat nem szabad összemosni az egész országban élő magyar kisebbség identitástudatával.

A fentiekből következik a kérdés, hogy mit kezdjünk az »össz-szlovákiai« magyar identitással, van-e ilyen, vagy ha nincs, kell-e törekednünk arra, hogy ilyen identitást alkossunk? Úgy vélem, szükség van egy ilyen közösségteremtő erőre. A Szlovákiában élő magyarságot ugyanis inkább lehetne sorsközösségnek, mint régiónak, vagy egyszerűen csak közösségnek nevezni. Kelet és nyugat között hatalmasak a gazdasági, kulturális és történelmi különbségek. Nehéz megtalálni a közös nevezőt olyan régiók együttese között, amelyek sosem alkottak egy szorosabb egységet, hiszen nem a »természetes« gazdasági, földrajzi körülmények alakították ki, hanem politikai döntés után jött létre. Ez az oka a korábban említett állapotnak, mi szerint a szlovákiai magyar nemzetiségű embereknek nincsenek közös jelképei és nincs olyan átfogó identitása sem, amely sorsközösségből egy erős identitású közösséggé kovácsolná az országban a magyar embereket.”