Jubileumi turnéval érkeznek a német tökfejek!
Legendás power metal zenekar érkezik Budapestre, hogy fennállásának 40. évét ünnepelje, méghozzá a Beast in Black társaságában.
November van, jött a menetrend szerinti Rihanna-lemez. Vannak seggrázós számok és lírai balladák - mi történt viszont a slágerekkel?
„Egyrészt ez az első olyan nagylemez, amin még egy Pon De Replay vagy Unfaithful szintű, megkérdőjelezhetetlen, azonnal fülbemászó sláger sincs. Az első kislemeznek szánt Diamondsot a legelvetemültebb rajongóknak is szokniuk kell, a David Guettával és Nicky Romeróval közös Right Now sem elég bombasztikus; a többi dal pedig mintha kifejezetten kerülné is a popos dallamokat a hangzásbeli »érdekességek« kedvéért (Michael Jackson-hangminta, nagyobb mennyiségű AutoTune, gitáros-zongorás ballada, műanyag reggae). Ugyancsak mintha direkt szorult volna háttérbe a korábbi dalstruktúra, és a számokat sokkal inkább riffek köré építették volna a refrén helyett. Ez utóbbi már a Diamondsban is túl lapos, de a legfeltűnőbb ez a Stay-ben, ahol ízlés szerint tekinthetjük az ismétlődő zongoraakkordokat olcsó megoldásnak egy ballada felépítéséhez (hiába volt ez gyakorlatilag zongora helyett szintetizátorral a sokkal erősebb dallammal rendelkező We Found Love lényege is), de kihallhatjuk a dalból azt is, hogy lezárás helyett örökre nyitva hagyják a szövegben feltett kérdést.
Mindezek mellett el kell ismernünk, hogy hiába hiányoznak a valódi csúcspontok, maguk a dalok átlagban erősebbek lettek, mint mondjuk a Loud töltelékei, vagy érdekesebbek, mint amelyeket a Talk That Talkra szántak. A Love Without Tragedy / Mother Mary-hez hasonlóan erős »tölteléket« a Rated R óta nem hallottunk Rihannától, és a szövegek tartalma sem volt ennyire személyes, vagy legalábbis nem tükrözte azt az image-t, amelyet Rihanna magáról kialakítani kíván - ebben közrejátszhatott az is, hogy pár szövegben ezúttal személyesen közreműködött. Ezek, talán kicsit túl könnyen is, de kettéválaszthatók »lírai« és »agresszív« irányra, és az utóbbi, itt-ott dubsteppel feldobni kívánt darabok könnyen hathatnak reduktívnak az igényesebb balladákhoz képest. Pedig ezek között is vannak kifejezetten szórakoztatóak: a Numbra vagy a kedvencemre, a Power It Upra legalább nem lesz ciki twerkölni, és hiába hihetetlen, hogy Rihanna bevállalt egy Right Now-hoz hasonlóan röhejesen generikus és kiszámítható szerzeményt, mégis az albumon belül igen szépen vezeti át a két részt egymásba. Végül a Mother Mary / Love Without Tragedy ad magyarázatot erre a kettősségre. Az egyébként is két különálló részből álló dalban Rihanna azzal mentegetőzik Jézusnak és Szűz Máriának, hogy »akart ő jó lenni, de a sziget bal oldalán született«. A szám van annyira erős, hogy mindenki inkább együtt érezzen ezzel a magyarázattal, mintsem kételkedjen.”