Lehet egy csavarral több? A Grizzly Bear új albuma

„A most megjelent Shields nem ígért radikális változásokat, legalábbis semmi nem utalt arra, hogy a zenekar bármi meglepőt is húzna, és valóban nem is történik ilyesmi: a lemez tulajdonképpen a folytatása annak az útnak, amelyre a Veckatimesttal lépett az együttes. Persze nem minden szempontból: hiába keresünk itt Two Weeks kaliberű slágert, de olyannyira nem, hogy már az a lemez sem volt egy direkt és könnyen megfejthető darab, a Shieldsre viszont fokozottan igaz ez. Pedig minden ismerős lehet: a zongora és akusztikus gitárok dominálta dalok, Droste és Rossen lágy éneke, az álomszerű vokálok, és a bonyolult, óvatosan kibomló, helyenként jazzes dalszerkezetek ott voltak a Veckatimeston is. Most ez annyival még nehezebben megfogható, hogy a Grizzly Bear sokkal többet markol: már-már progrockos bőséggel zsúfolnak bele ötleteket a dalokba, ahol kiemeltebb szerep jut Christopher Bear dobosnak, de minden korábbinál több egyéb hangszer - fúvósok, vonósok - keverednek a zenébe. Sőt, a korábbi éteri és túlvilági folkból és pszichedéliából jelentősen visszavéve a Grizzly Bear felfedezi a rockos oldalát, és sokkal erőteljesebben szólalnak meg a dalok, mint korábban bármikor.

Most már senkinek sem jut eszébe a Beach Boyshoz hasonlítani a zenekart, vagy éppen az olyan, folkot elektronikához társító csodabogarakhoz, mint a Four Tet. Ez csak azért baj, mert az a hol naiv, hol sejtelmes, folkos báj, ami a korábbi lemezeket uralta, nagyon is jól állt a zenekarnak, és sikeresen el is távolította minden aktuális trendtől, a Shields viszont sokkal jobban belesimul ebbe a mai indierock masszába, és ezen például nem segít az sem, hogy Droste néha teljesen Wayne Coyne-osan énekel. Még nagyobb probléma, hogy nagyon nehezen adja magát a lemez, olyan gondosan becsomagolták a fiúk - pedig sokszor hangoztatott alapvetés, hogy a jó lemezekhez mindig kell pár hallgatás, de a Shields túlmegy ezen a határon, és néha kifejezetten nyögvenyelősnek tűnik. Ha nem kellene írnom róla, én lehet, hogy rég feladtam volna, ám tény, hogy végül, kis pihentetés után már sokkal több pozitívumot találtam a lemezben, mint az első etapban.”