Hogyan jutott idáig Azerbajdzsán?

„A mai Azerbajdzsán az évszázadok során hol arab kalifátus volt, hol mongol, perzsa vagy ottomán, hol orosz uralom alatt állt. Területét még 1828-ban felosztották egymás között az oroszok és a perzsák. Ekkor alakult ki az a képtelen helyzet, hogy az azeriek többsége - ma körülbelül 16 millió ember - az ország határain kívül, Iránban él. A perzsa ország északi részét ezért nevezik Dél-Azerbajdzsánnak, amelyet a második világháború alatt Sztálin minden lehetséges eszközzel megpróbált megszerezni a Szovjetunió számára, részben geopolitikai helyzete, részben természeti kincsei miatt.

A Vörös Hadsereg már be is vonult a régióba, és az expanziós szándék nyomatékosítására megjelent az azeri szovjetköztársaság kommunista pártjának első titkára, Mir Dzsafar Bagirov is. A brit szövetségesekkel kötött megállapodás értelmében azonban hat hónappal a Hitler felett aratott győzelem után az angol csapatok kivonultak a perzsa állam északi területeiről, a Vörös Hadseregnek pedig távoznia kellett Dél-Iránból.

A Vörös Hadsereg így kénytelen volt átengedni a terepet a sahnak, aki azután borzalmas mészárlást végeztetett Észak-Irán szakadár azeri csoportjai, főleg az értelmiség tagjai között, hogy elvegye a kedvüket az anyaországgal való egyesüléstől. Bizonyos fokig ezt a politikát érvényesítette a Reza Pahlavi sah uralmát megdöntő ajatollahok uralma is. A helyzet mindmáig a hamu alatt szunnyadó parázs hasonlatával írható le a legjobban.”