Isten a Caminon

„Sokan sokféleképpen keresik az Istent. Sokan kötik Őt szent helyekhez, tárgyakhoz, felszentelt személyekhez, nagy, jelentőségteljes eseményekhez, földindulásokhoz, égzengésekhez. Mint említettem az 1. részben, sokat olvastam indulás előtt a témában. Különösen izgatott a leírásokban egyes misztikus élmények megosztása. Vajon nekem lesz részem ilyenben, nekem a földhözragadt nagy szkeptikusnak?! Nem vagyok hajlamos az elragadtatásra. Amikor hazajöttem, barátnőim egyszerre erre kérdeztek rá: »No, volt látomásod?« »Ó többször is! –mondtam – Álmodtam hatalmas szendvicsekről, reggeli lustálkodásról, meg hasonló földhözragadt dolgokról!« De félre a tréfát, egy szakaszt nem felejtek el soha az útból. Cacabelos felé mentünk, hatalmas szőlőhegyeken föl-le. Éppen leszakadoztunk egymástól, ki-ki a saját tempójában. Menet közben énekelni kezdtem. »Mindig velem, Uram, mindig velem… How Great Thou Art… Amazing Grace… stb. Jött minden, aminek olyan ritmusa van, amire lehet menetelni, és a lábaim egyszerre önálló életre keltek. Nem éreztem se fájdalmat, se fáradságot. Szinte repültem.Kiléptem az időből is. Egyszer csak egy szörnyű gondolat hasított belém: olyan könnyen lépkedem, nem hagytam ott a legutóbbi helyen a hátizsákom? Elfelejteni 9 kg-t?! Oda kellett kapnom a vállamhoz, rajtam vannak a pántok? Ott voltak. Hátamon volt a zsák. Hihetetlen, de lehet így menni előre, kicsit kilépve a fizikai világból. Ez egyszer adatott meg a 12 nap során. De felejthetetlen marad.

De jöjjön az elragadtatás, a misztikum helyet valami más. Engedtessék meg nekem, hogy most apró dolgok, hétköznapi, de mégsem véletlen események sorjázzanak. Hadd idézzek fel néhányat azok közül az élmények közül, ahogy megtapasztaltam Istent a Caminon.
Ha szemernyi kétségem lett volna afelől, hogy jó helyen vagyok-e a Caminon, az nagyon gyorsan elpárologott. Kezdődött ott, hogy megérkeztünk Madridba az 1-es terminálra vasárnap este. Mivel itthonról neten nem lehetett elintézni a buszjegyet másnapra Leon felé, felettébb idegesített a dolog, hiszen egy járat volt másnap csupán, ami vagy 15 euróval olcsóbb volt a többinél.  Mondtam társaimnak, hogy intézzük el a jegyvételt még ma este. Kiderült, hogy ehhez át kell jutni egy másik terminálra. Alig léptünk ki a reptér ajtaján, már ott termett a terminálbusz, s néhány perc alatt a 4-es terminálon voltunk. Ott, miután megtaláltuk a busztársaság jegyirodáját, egy kiírást olvashattunk. Este ½ 9 óra előtt 2 perccel értünk oda, s a kiírás szerint ½ 9-kor nyit a pénztár.

Álltunk ott jó páran. Az egyik lányról hamar kiderült, hogy magyar, tapasztalt caminózó, s ő megnyugtatott bennünket, hogy nagyon jó lesz, és életünk nagy élménye vár ránk. Volt benne valami nagyon megnyugtató, valami nagyon békességes. Nem felejtem el a hangját és a mosolygós arcát. Közben kinyitott a pénztár, végigálltam a sort. A másnapi buszra az utolsó 3 jegyet hoztuk el.

Mi ez, ha nem Gondviselés felsőfokon!”