Ha egy holokauszt-túlélő zsidó traumatikus neurózisa nem magától értetődően a magyar történelem és kultúra része, akkor a történelemfogalmat kell lecserélni, nem a zsidókat.
„Olyan világokat kellene interiorizálnunk, amelyek alkalmasak a mentalitástörténetben rögzült idegenség, kettősség múzeumba helyezésére. Csak határon innen elképzelhetetlen, hogy a Trianon óta eltelt majd’ száz év alatt a kisebbségi helyzetben élő magyarok nemzedékei számára idegen és jelentés nélküli a mi Trianon-mítoszunk, ugyanis alapvetően más szemszögből látják, élték meg azt, ami velük, elődeikkel történt. 1920 után Trianon itthon ideológia volt, de ami történt, az személyes sorsesemények sorozatát jelentette a Felvidéktől Kolozsvárig. Elsősorban nem a Csonka-Magyarországon éltek a trauma áldozatai, hanem Újvidéktől Stószig, s mi máig csak saját szempontjaink szerint kívánjuk értelmezni mindazt, ami Erdélyben, Vajdaságban, Felvidéken, Ruszinszkón történt 1918/1920 óta. Akik a Trianon-mítosz fenntartásában érdekeltek, azoknak több mint felesleges tudniuk a valóságról, különös tekintettel arra, hogy hosszú évtizedek kulturális öröksége abban a bizonyosságban keletkezett, hogy a revízióról való gondolkozás értelmetlen. (...)
Ha végre tudomásul vesszük a kisebbségi világok Trianon-szindrómán túli kortárs magyar kultúrájának jelenlétét, akkor ez az új paradigma marginalizálni fogja a mítosz követőit, s pillanatnyi egyeduralmukat bizonyosan megbontja. Nem pusztán az igazságérzetünkről van s kell, hogy szó legyen: bár ez sem lebecsülendő. Ellenben önző érdekünk, hogy a kortárs világban való helytállásunknak megfelelő hagyományok mentén alakítsuk ki nemzeti önképünket. A mai Magyarország teljes szellemi zűrzavarában, a kormány által is támogatott Kurultáj és a nemzeti Disneylandként működő Ópusztaszer, a kísérteties neonacionalizmus olykor hibbant, máskor unalmas világában, a sérelmi politika kultúrává változtatásának periódusában, a határokon kívüli magyar kultúrák radikális emancipációja olyan párbeszédet kínál, amelyben a Trianon Társaság már nem versenyképes. (...)
A Trianon-sértettség feloldása automatikusan historizálja a Horthy-korszakot, s nyilvánvalóvá teszi, hogy annak normál állapotként való leírása, genealógiája: igen veszélyes tévedés. A modern, etnikai nemzetfogalmon túli magyar nemzettudat illúzió marad mindaddig, amíg hol a nagy sérelem mítoszának hódolunk, hol a zsidók idegenségéről, különbözőségéről folyik a vita. Két egymást éltető hazugságtól kell és lehet egyszerre megszabadulnunk. A Trianon-sérelemtől és a történelmi felelősség fel nem ismerésétől. Nem elismerésről beszélek, nem a múlttal való szembenézés untig ismételt, kiüresedett retorikai alakzatáról. A felelősség felismerése: a szabadsághoz való hozzáférés kezdete. A múltunk arra való, hogy megértsük a jövőnket, s nem arra, hogy elmeneküljünk abból.”
A volt EP-képviselő szerint az elmúlt mintegy száz évben a külső erők megtalálták azokat az ágenseket, akik belül tudtak zavart kelteni vagy idegen érdekeket megjeleníteni.
Az angol beteg című film magyar főhősének valódi élete lenyűgöző, interaktív albumot ihletett: tartalmában és esztétikájában is méltó ajándék kerülhet a karácsonyfák alá.
Legismertebb labdarúgónk példája azt mutatja, hogy nem az eszközkészlet számít, hanem hogy mi jön belülről.
Sokkal fontosabb és súlyosabb problémákkal bajlódunk, mint pár éve, amikor a mozgalmatok elfoglalta az agonizáló baloldal helyét a céges érdekeltségek miatt.
Hogyan lehetséges, hogy a történelem összes kultúrája észak, dél vagy kelet felé orientálódott, és sohasem nyugat felé? Az égtájak kultúrtörténete színesebb és tanulságosabb, mint azt a GPS korában bárki gondolná – állítja Jerry Brotton, a reneszánsz professzora.
Nincs miért kárörvendeni az egyre mélyebb és szerteágazóbb német válságjelenségek kapcsán. Rajcsányi Gellért írása.
Íme a nemzetközi visszhang Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin tárgyalásáról.
Krimit írt a volt miniszterelnök, van benne egy Ferenc néven felszentelt homoszexuális, kiugrott, véres kezű pap, és még sok más ínyencség.
