Régóta nincs ütős ellenkultúra

„Nemrég Putyin hosszan értekezett arról, hogy szükség volna egy száz könyvet tartalmazó orosz kánonra, amit minden iskolából kikerülő orosznak ismernie kellene. A kritikusok attól félnek, Putyin a szovjet időszak ideologikus szövegeit olvastatná, és manipulálna a listával. Ön szerint mennyire jogos ez az aggodalom? Szükség van egyáltalán Oroszországnak egy ilyen kánonra?

A kánonok kialakulnak maguktól, semmiképpen se szóljon bele a politika. Nyilván szükség van kultúrpolitikára, de az legyen lehetőleg értéksemleges, és bízza rá az irodalmi, kulturális életre, hogy hozza létre a saját kánonát. Ezt nyilván nem minden esetben egyszerű, mert, ha egy ország – mint ahogyan Oroszország és Magyarország is – kettészakadt, akkor két különböző kánon alakul ki, és vívja egymással a saját kultúrharcát, ami Oroszországban is van, de nem olyan erőteljesen, mint nálunk. Oroszországban egészen furcsa dolgok működnek. Az egyik legnépszerűbb és legjelentősebb orosz író az a Zahar Prilepin, aki Limonov nacionál-bolsevik pártjának a tagja, abszolút Putyin-ellenes, az egyik legnépszerűbb regénye egy rendszerellenes forradalmi akcióról szól. Ennek ellenére Zahar Prilepint lényegében mindenki elfogadja, mindenféle díjakat kap – a Putyin pártjához kötődő irodalmi elittől is. Általában a Putyin körül lévő kulturális vezetők az ilyen embereket megpróbálják úgy neutralizálni, hogy bevonják a saját erőterükbe: írjon, amit akar, de valamennyire tartozzon hozzájuk.

Orbánt gyakran hasonlítják Putyinhoz, azt mondják, olyan diktatúra alakul ki éppen nálunk, mint Oroszországban, miközben csak nagyon felszínes hasonlóságok vannak. Nincs olyan mértékben kettészaladva a társadalom, mint nálunk, ezért nagyon finomak a manőverek. Oroszországban egy nagyon posztmodern diktatúra, társadalom működik, ellenben a magyarországi politika sok tekintetben archaikus, a 20. század elejének kulturális felépítményei, politikai viszonyai ismétlődnek nálunk. Az oroszok körülbelül 20 éve vitatkoznak azon, mi legyen az új nemzeti ideológiájuk, de ebből soha nem lesz semmi, mert a posztmodern társadalom lényege éppen az, hogy nincs mögötte ideológia – ahogyan Kína, úgy Oroszország is ideológiamentes társadalommá vált. Őrült eklektika jellemzi az oroszokat: a szovjet korszak szimbólumai együtt szerepelnek a pravoszláv és a mélyorosz történelmi szimbólumokkal. Persze van nagyhatalmi gőg, de ez inkább csak erőpolitika. Ehhez képest is archaikusnak tűnhet a magyar politikai élet, ahol minden érzelmekkel és ideológiával telített.”