Kettőezer-tizenkettő

„Igen, minden kornak rendszere van, vagyis egy olyan birodalmi, hatalmi konstrukciója, amely megsemmisítéssel fenyeget mindent és mindenkit, aki vonakodik betagozódni ebbe a rendszerbe. A baj csak az, hogy a birodalom, illetve a mögötte meghúzódó világszerveződési módot ellenőrző erők természetüknél fogva »telhetetlenek«, egyszerűen azért, mert velük szemben nincs semmiféle »ellensúly«. Vagyis miközben a birodalom az őt kiszolgáló világ erőforrásain élősködik, tehát »belőle él«, mégis hajlamos a megsemmisülésig kifosztani azt. A birodalom tehát valójában mindig »öngyilkos« konstrukció, és ezért sorsa most is — mint mindig — az összeomlás lesz. Ám amíg ez az összeomlás nem következik be, az egyes alávetett lokalitásokban kialakul az illúzió, hogy a birodalom komfortos kiszolgálása a nemzet legfőbb stratégiai érdeke és célja. És persze, hogy nemzetvesztő, felelőtlen, felforgató mindenki, aki a birodalommal szemben az adott lokalitás érdekeiért harcol.

Ezt az uralmi eliten belüli szemben- állást az elmúlt három évszázad során nálunk a kuruc–labanc kettősség írja le. A történelmi dilemma és egyben az előttünk álló év fenyegető kihívása is erre a talapzatra épül. Az elmúlt másfél év lázadási kísérletének nyilvánvaló oka az, hogy a birodalom »túlfoszt” minket, így a lokális uralmi struktúra logikusan megpróbálta ezt enyhíteni. A birodalmi megtorlás azonban olyan brutálisnak látszik, ami most már elkerülhetetlenné teszi a meghátrálást. Még akkor is, ha tudjuk, hogy a helyzetünk a lázadási kísérlet leverése után valószínűleg rosszabb lesz, mint annak előtte volt.

A 2012-es év tehát hármas feladatot ró ránk. Az első és legsürgetőbb feladat most a »rendezett visszavonulás«. Akármilyen keserű is, be kell látni, a birodalom nemcsak sokkal erősebb, de ráadásul olyan pusztító fegyvereket (pénzügyi atombombákat) használ ellenünk, amelyek a teljes megsemmisülésünket válthatják ki. A másik feladat, ami eddig soha nem sikerült, a vereség okainak őszinte feltárása, hogy legalább tanulni tudjunk a történtekből. És végül, hogy végre nekilássunk egy olyan összehangolt nemzetstratégia elméleti és gyakorlati teendőinek a tisztázásához, amely nélkül nincs esély a megmaradásra. Ennek tudatosításakor sajnos szembesülni kell azzal, hogy az elmúlt másfél év történései mögött nincs és nem is volt semmiféle végiggondolt nemzetstratégia. A lázadási kísérlet most bekövetkező bukása éppen annak tulajdonítható, hogy nemcsak stratégia nem alakult ki, de éppen a stratégiátlanság vált a legfőbb stratégiai elemmé.”